Megérkezik Varsóba a budapesti gyors?

2015. augusztus 24. 16:01

Duda meglepetésszerű májusi győzelme egy új korszak kezdetét jelölheti a lengyel politikában.

2015. augusztus 24. 16:01
flamand
Spíler

Duda azonban Kaczyńskiékhoz hasonlóan NATO-héja. Úgy tűnik vissza kíván térni Lech Kaczyński külpolitikájához, amely elsősorban az oroszellenes kelet-európai szövetségépítésről szólt. Ezt támasztja, alá hogy nem sokkal beiktatását követően, augusztus 23-án Észtországba látogatott. Az Oroszország elleni szövetségépítésben nyilván nem Magyarország lesz Duda legnagyobb szövetségese. Sőt, ezen a téren van legnagyobb különbség a két ország álláspontja között. Duda például NATO-csapatok és állandó kelet-közép-európai támaszpontok telepítését sürgeti, még a német aggodalmak ellenére is, melyek szerint ezek a lépések fölöslegesen provokálják Moszkvát.

Amiben Duda minden bizonnyal eltér majd Kaczyńskiék politikájától, az a németekhez fűződő viszony. Duda hangoztatta is, hogy felesége némettanár és sok német barátja van. Emlékezhetünk rá, hogy a lengyel-német viszony igencsak eldurvult a két Kaczyński regnálása idején. Tusk viszont nagyon szorosra fűzte a szálakat Berlinnel és Brüsszellel, amin Duda azért némileg lazítani fog. Az első komoly ellentét az széndioxid-emisszió csökkentését célzó, a németek és az uniós bürokraták által erőltetett csomag körül alakul ki. Duda szerint Lengyelországnak ez egyáltalán nem áll érdekében, hisz európai összehasonlításban komoly széntartalékaik vannak és energiamixükben jelentős szerepet töltenek be a hőerőművek. Az emissziós napirenddel kapcsolatban Duda már jelezte is, hogy szerinte »ez az irány rossz Lengyelországnak.« A másik vitás pont a migránskérdés. Az olasz és német törekvéssel szemben Lengyelország nem örülne a probléma európai szintű terítésének, Duda is hangsúlyozta hogy a lengyel »nem egy gazdag társadalom« és inkább a külhoni lengyelek megsegítésére kellene törekedni. Ez a rebellis kiállás egyes szakpolitikai kérdésekben azért erősen emlékeztet a magyar kormány stílusára. Duda az európai nagyvállalatokkal sem fél konfrontálódni, például felülvizsgálná a PO-kormány Airbus-szal kötött, 3,5 milliárd eurós helikopterbeszerzését is, különösen abból a szempontból, hogy miért nem olyan megoldás született, ami jobban támogatja a lengyel ipart és több lengyel munkahelyet teremt.

Úgy tűnik Duda – Orbánhoz hasonlóan – nincs híján a politikai érzéknek sem. Nagyszerű húzással népszavazást kezdeményezett, melyre októberben, a parlamenti választással egy időben kerülhet sor. A népszavazáson arról dönthetnek a lengyelek, hogy kell-e nekik a PO által bevezetett nyugdíjkorhatár-emelés. A PiS a 67 éves korhatárt a nők esetében 7, a férfiak esetében 2 évvel csökkentené. Duda a beiskolázási korhatárt is visszaállítaná 7 évre, melyet a PO korábban 6-ra csökkentett. Ewa Kopacz kormányfő szerint az államfő egyes kezdeményezései oda fognak vezetni, hogy Lengyelország lesz a következő Görögország. A lengyelek egyébként szeptember 6-án is szavazhatnak, akkor a választási rendszer reformjáról szóló népszavazáson, amit az előző elnök Bronisław Komorowski írt ki.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2015. augusztus 25. 07:37
Meglátjuk milyen lesz. Itt az ideje, hogy az európai politika normális emberek kezébe kerüljön. Ehhez el kell söpörni a mostani végtelenül buta és rossz vágányon pöfögő eu bürokráciát. Orbán, Fico és remélhetőleg Duda már jelen van.
Energetikus
2015. augusztus 24. 22:20
Ondrej Duda a Légia Varsó focistája - szlovák - állítólag jó focista, válogatott is ... - lehet, a budapesti gyorssal jár haza ...
packó_
2015. augusztus 24. 19:09
Nyomorult Kelet-Európánk soha nem tudja levetkőzni a rossz történelmi tapasztalatokat. A lengyeleknek olyan az orosz - magyar közeledés, mintha a magyarokkal szemben Lengyelország Romániával, Szerbiával, Szlovákiával barátkozna. Ezekben soha nem tudunk egyetérteni.
balbako_
2015. augusztus 24. 16:10
Az EU csauszok mindenütt bukásra vannak ítélve....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!