Haftar tábornokot fogadta Angela Merkel

2020. március 10. 15:34

Merkel szerint a líbiai konfliktusnak nem lehet katonai megoldása – közölte a berlini szövetségi kormány szóvivője.

2020. március 10. 15:34

Angela Merkel német kancellár kedden megbeszélést folytatott hivatalában Halífa Haftar tábornokkal, a nemzetközileg elismert líbiai kormánnyal harcoló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) vezetőjével – közölte a berlini szövetségi kormány szóvivője. Steffen Seibert tájékoztatása szerint a kancellár a tárgyaláson megerősítette azt az álláspontját, hogy a líbiai konfliktusnak nem lehet katonai megoldása, ezért tűzszüneti megállapodást kell kötni és elő kell mozdítani a politikai rendezés folyamatát, a januárban tartott berlini nemzetközi Líbia-konferencián hozott határozatoknak megfelelően. Angela Merkel és Halífa Haftar találkozóját nem jelentették be előre.

Az ENSZ béketeremtő törekvéseinek támogatására szervezett berlini konferencián a résztvevők – köztük az LNA mellett felsorakozó Oroszország és az ENSZ által elismert nemzeti egységkormány támogató Törökország vezetője, Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan – a többi között vállalták, hogy betartják a még 2011-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával elrendelt líbiai fegyverszállítási tilalmat, illetve ösztönzik a békés rendezést.

Az ENSZ február végén rendezett tárgyalássorozatot a polgárháború lezárásáról. Ez a fő ellenlábasok – Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök és Halífa Haftar – képviselői nélkül zajlott le, és konkrét eredmény nélkül ért véget. Néhány nappal később benyújtotta lemondását Haszán Szalame, az ENSZ líbiai különmegbízottja. A harcok továbbra sem értek véget az észak-afrikai államban. Az arab ország 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása után káoszba süllyedt és két részre szakadt. Területének túlnyomó részét Haftar tábornok uralja, aki tavaly április óta támadja katonáival Tripolit, az egységkormány székhelyét. Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök kormánya csak kisebb területeket ellenőriz a főváros körül.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekerot
2020. március 10. 21:43
Merkel mindig csak azt tudja, mi nem lehet megoldás, de ötlete persze nincs semmihez, csak a szar gyúrásához-nyújtásához...
kulalak
2020. március 10. 18:17
A líbiai konfliktusnak csak katonai megoldása van/lehet. Bocs, de az idő engem fog igazolni.
Világpanoráma
2020. március 10. 17:39
A szövetségi kormány számára a fegyverek kivitele jövedelmező üzleti tevékenység marad https://vilagpanorama.hu/2020/03/10/a-szovetsegi-kormany-szamara-a-fegyverek-kivitele-jovedelmezo-uzleti-tevekenyseg-marad/
röviden
2020. március 10. 16:34
Most már jó lenne, ha Mutti nem kavarna tovább, eddigi káprázatos eredményei fényében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!