Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A Szatmár megyei Tasnádon akar menekültszállást nyitni a román kormány. A településen a tervek szerint mintegy hatszáz, elsősorban szír migránst szállásolnának el. A kisváros vezetése és lakossága is tiltakozik.
A magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Tasnádon nyitna menekültszállót a román kormány. A Szatmár megyei településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak adnának átmeneti otthont, annak ellenére, hogy mind a település vezetése, mind a lakosság élesen tiltakozik ez ellen – írja a Magyar Idők.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a lap megkeresésére elmondta: a kormány illetékesei senkivel nem egyeztettek előzetesen, még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről. „Amint tudomást szereztünk a tervekről, tiltakozó akció indult, sikerült összegyűjteni több ezer aláírást. Jómagam interpellációt nyújtottam be Petre Toba belügyminiszternek, erre azonban a mai napig nem kaptam hivatalos választ” – mondta a képviselő. Szerinte Szatmár megye földrajzilag sem indokolt helyszín, hiszen több mint 500 kilométerre van a délnyugati határrésztől, ezért ésszerűbb volna Temes vagy Krassó-Szörény megyében elhelyezni a migránsokat. „A legjobb megoldás az lenne, ha Románia is kerítést húzna az adott határszakaszra. Talán még nem késő észbe kapni, hiszen a menekültáradat nem fog enyhülni” – vélekedett.
A román belügyminisztérium a Tasnádon található régi csendőrlaktanyában helyezné el a menekülteket, ennek korábban csak egy részét újították fel.