Bajban az európai fősodor

2015. október 27. 07:30

Bár ezt a tételt Orbán Viktor még bőven átírhatja, egyelőre úgy tűnik, Közép-Európában egy kormány sehol sem bírja tovább nyolc évnél a csúcson.

2015. október 27. 07:30
Stier Gábor
Stier Gábor

Ennek ellenére óvatosan bánnék az olyan hangzatos kijelentésekkel, mint hogy megérkezett Varsóba a budapesti gyors. Nyolc éve ugyan még maga Kaczynski is ezzel fenyegetőzött, ám azóta az is kiderült, hogy a Fidesz és a Jog és Igazságosság között sem mindig olyan teljes az összhang, mint azt sokan gondolnák. Az ukrán válság megítélésének kérdésében a leglátványosabb az ellentét a két párt között, másképp látja a két erő az Egyesült Államok közép-európai szerepét is, amely nézetkülönbségeket ugyan tompíthatja, de teljesen el nem takarhatja az Európa jövőjét érintő egyetértés. Ráadásul minden hasonlóság ellenére Kaczynski nem Orbán, utóbbi a néha meghökkentő kirohanások ellenére is jobban érzi magát Európában, s a történelmi barátság ellenére különbözik egymástól a két ország is. Ha másban nem, annyiban mindenképp, hogy a lengyelek nehezebben tűrik a túlhatalmat, és az országot jellemző regionalizmus is erősíti a gondolkodás sokszínűségét.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2015. október 27. 11:26
De már megint nem látja a lényeget ez a firkász..nem arról van szó hogy miféle ellenérdekek merülhetnek fel a két kormányző erő között, hanem arról hogy a lengyel emberek - akik most a demokratikus jogaikkal élve ugyanúgy kisöpörték a szocikat mint ahogy mi tettük - meg fogják-e tudni követelni a Kaczynski kormánytól, hogy ugyanolyan következetesen kövessék a választóik akaratát mint nálunk Orbán. És nagyon úgy néz ki, hogy európai országban olyan párt maradhat tartósan kormánypozícióban aki erre hajlandó, és az ígeretei nem korlátozódnak a választások utáni maximum egy hónapra, mint ahogy az a balos kormányoknál dívott.
szamossy dezső
2015. október 27. 11:07
"Kaczynski nem Orbán" DE NEM IS merkelnéni. És EZ a lényeg!
pollip
2015. október 27. 09:36
Kivétel erősíti a szabályt! :-))))
Anonymtalan
2015. október 27. 09:01
"egyelőre úgy tűnik, Közép-Európában egy kormány sehol sem bírja tovább nyolc évnél a csúcson." Tetszik tudni, a trükk az, hogy időről időre a nép túlnyomó többségének tetstő, sőt hasznos dolgokat is kell csinálni. Nem csak a "szövetségeseket" és a tőkét kiszolgálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!