Weber támogatja, a Zöldek nem szavazzák meg az új Bizottságot

2019. november 27. 11:27

„Európa egysége a tét” Manfred Weber szerint; csak vörös-zöld programot támogatnak a szocialisták, a liberálisok szerint pedig „az amerikaikkal és a kínaiakkal szemben fel kell venni a kesztyűt”.  Az Európai Parlament frakcióvezetői értékelték Ursula von der Leyen mostanra összeállt Bizottságát a testületről való szavazás előtt. Tudósításunk Strasbourgból!

2019. november 27. 11:27

Maráczi Tamás tudósítása Strasbourgból

 

Szerda délelőtt zajlik az új Európai Bizottság tagjairól és programjáról szóló vita az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban. Mérsékelt hangnem jellemzi a felszólalásokat, de az is világosan látszik, hogy nagyon eltérő víziók és politikai indítékok állnak a különböző frakciók, pártcsaládok mögött. Az eurohonatyák délben szavaznak majd az Európai Bizottságról.

A plenáris ülés az Európai Bizottság megválasztott elnökének 40 perces nyitó beszédével kezdődött, amelyben Ursula von der Leyen bemutatta a testület leendő tagjait és annak ötéves programját. 

Ezt követően kezdődött a vita, amelyben először a legnagyobb európai párt, az Európai Néppárt frakcióvezetője kapott szót.

Weber: Az egység a tét

Manfred Weber szerint Ursula von der Leyen elnöksége a konzervatívok győzelme, hiszen ismét a Néppárt adja a Bizottság elnökét, illetve a testületben jelentős számban lesznek pártcsaládhoz tartozó biztosok. A német frakcióvezető kiemelte, hogy jelöltjük lett a Bizottság történetének első női elnöke, és a konzervatív párt frakciójában közel 50 százalékos a nők képviselete, ami szerinte önmagában nagy fegyvertény. Weber utalt az elmúlt időszak ideológiai vitáira is, figyelmeztetve, hogy most „Európa egysége a tét”, az európai identitást meg kell erősíteni. A frakcióvezető jelezte, hogy a Néppárt támogatni fogja a Bizottságot, és reményét fejezte ki, hogy az EP erős felhatalmazást ad a testületnek.

Másodiknak reagálhatott a bizottsági programra az európai szocialisták parlamenti vezetője. García Pérez Iratxe szerint erősebb demokráciára, több szolidaritásra van szükség az unióban, „igazságosabbá kell tenni Európát". A Bizottság új zöld programját támogatják, de csak úgy, ha a zöld belül vörös: vagyis ha Európa visszatér társadalmi igazságosság eszméjéhez. Iratxe felhívta a figyelmet az intézményi válságra is, úgy vélte, az intézményekben való bizalmat sürgősen meg kell erősíteni. Ezért a Bizottság stabilitásában érdekelte, támogatni fogják, de jelezte: nagyon nagy a testület felelőssége.

A liberális „Újítsuk meg Európát" frakció vezetője három dolgot kért a létrejövő Bizottságtól: jövőképet, szenvedélyt és ambíciót. A romám Dacian Ciolos szerint a Bizottságnak sürgős reformok motorjává kell lennie, az intézmények reformja elodázhatatlan. A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy az európai életmód védelmében „az amerikaikkal és a kínaiakkal szemben fel kell venni a kesztyűt”. 

A Zöldek nem szavazzák meg a Bizottságot

A Zöldek parlamenti vezetője nincs meggyőződve arról, hogy a bizottsági környezetvédelmi program hatékony lesz. Ska Keller úgy vélte, hogy konkrét mezőgazdasági politikaváltásra lenne szükség, enélkül mind agrárkérdésben, mind a klímapolitikában félő, hogy minden újra a jelszavak szintján marad. A Zöldek ezért nem fogják támogatni a Bizottságot, de az emberi jogok, a társadalmi egyenlőség és a klímareform érdekében „konstruktív partnerek” lesznek. Keller jelezte azt is, hogy két biztosjelölt személyét továbbra is problematikusnak látják: a belső piacokért felelős biztost nagyvállalati múltja és viszonyrendszere, a magyar biztost pedig a magyar kormány jogállamisági vitáiban mutatott tevékenysége miatt tartják a poszttal összeférhetetlennek.

Jordan Bardella az euroszkeptikus Identitás és Demokrácia csoport nevében arra figyelmeztetett, hogy az új Bizottság sem lesz más, mint a korábbi, a biztosok ugyanúgy a „brüsszeli gépezet” tagjai, mint elődeik. Fontos árulkodó jelnek tartotta, hogy a migráció tekintetében nem történt változás az elmúlt időszakban.

Raffaele Fitto, a jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció vezetője furcsállotta, hogy a leköszönő Juncker-bizottság munkáját senki nem értékelte senki, ezért ő ezt megtette: úgy vélte, hogy a korábbi testület rengeteg megoldatlan problémát hagy maga után. A jelenről szólva pedig aggodalmának adott hangot, mert szerinte az új Bizottság „mindent akar, sokat markol, de lesz-e ezekre mind költségvetési keret?” A migráció kérdésében azt rótta fel a frakcióvezető, hogy nem világos, lesz-e valódi stratégia, lesznek-e konkrét lépések, lesz-e hozzárendelt büdzsé ezek megvalósításához. 

Martin Schirdewan az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselőcsoport színeiben kárhoztatta az új Bizottság terveit, mert azok láthatóan újra a megszorítások politikájának folytatásra utalnak. „Kudarc lesz ez a politika, mert a tagállamok nem tudnak majd beruházni” – magyarázta. Fontosnak tartotta a gazdaság rendbetételéhez, hogy a nagyvállalatok adóelkerülését végre ne nézze el Brüsszel, vessen ki vállalati adót, az adóparadicsomokat pedig számolja fel.

Szavazásra készülnek

A frakciók a voksolás előtt még visszavonulnak tisztázni szavazati szándékaikat, majd a közvetlenül a szavazás előtt a képviselőcsoportok vezetői újra nyilatkoznak erről.

Az új Európai Bizottság eredetileg már novemberben hivatalba lépett volna, azonban ezt el kellett halasztani, miután a parlamenti szakbizottságai különböző okokból elutasították az első francia, magyar és román jelöltet. 

Az uniós jog szerint a Bizottság beiktatásához két jogi lépés szükséges: az Európai Parlament jóváhagyja, az uniós tagországok vezetőiből álló Európai Tanács pedig ezt követően kinevezi az új testületet. Ez utóbbi inkább formaság, az EP-voksolás bír némi kockázattal, bár nem szokás leszavazni a testületet, miután a szakbizottságok már előzőleg meghallgatták őket, a frakciók pedig lezárták a meghallgatást.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
siochanty
2019. november 28. 03:57
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Mich
2019. november 28. 00:27
Weber már szart sem ér.
Knerten
2019. november 27. 19:13
Takács elvtárs kiszőrösödött, mint szar a pincében.
padeter
2019. november 27. 18:18
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!