A fellebbviteli bizottság is elutasította a Honvéd óvását

2019. szeptember 19. 16:57

A Honvéd köteles megtéríteni az eljárás 1000 eurós költségét is.

2019. szeptember 19. 16:57

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága elutasította a Budapest Honvéd óvását, amelyet a magyar klub a Craiova elleni Európa-liga selejtező után nyújtott be.

A Budapest Honvéd csütörtökön a honlapján jelezte: a klub szerdán kapott lehetőséget, hogy ismertesse a Craiova elleni, augusztus 1-jei, botrányba fulladt visszavágóval kapcsolatos álláspontját. A fellebbviteli bizottság egy nap alatt meghozta a döntését és ismét elutasította az óvást, egyúttal helyben hagyta a Honvédra nézve is elmarasztaló augusztus 5-i határozatot. A hivatalos UEFA-értesítésben jelzik, hogy a Honvéd köteles megtéríteni az eljárás 1000 eurós költségét is.

A gólnélküli párharcot tizenegyesekkel vesztette el a magyar együttes, amely azután óvott, hogy az augusztus 1-jei, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

A magyar együttes vezetése már a mérkőzés után jelezte, hogy óvást nyújt be. A Honvéd azt írta, a 120. percben történtek után a félórás kényszerszünet alatt a helyi rendőrség példátlan módon azt közölte, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudja garantálni a jelenlévők biztonságát, ezek után döntött az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett. A magyar klub álláspontja szerint félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, mert a helyiek képtelenek voltak garantálni a játékosok és bírók biztonságát, a mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal – öngyújtóval, érmékkel, csavarokkal – dobálták a futballistákat, köpködték a melegítő cserejátékosokat, így a Honvéd labdarúgóinak folyamatos „félelemben kellett futballozniuk”.

Az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolta az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, azok már nem befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét. A testület a Craiovát 60 ezer euróra és három zárt kapus meccsre – ebből egyet felfüggesztve – büntette, míg a Honvéd – rasszista megnyilvánulásokért, a csapat nem megfelelő viselkedéséért és rendzavarásért – 30 250 euró pénzbírságot kapott, valamint következő hazai nemzetközi kupameccsen 4000 helyet le kell zárnia.

A Craiova a selejtező következő, harmadik körében búcsúzott a görög AEK Athénnal szemben.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2019. szeptember 19. 22:39
180 percig nem talált be a Honvéd az ellenfél kapujába.Nem nyafogni,fellebezni kell, hanem gólt,gólokat lőni.A románoknak mindíg jó volt a diplomáciájuk,ők a Franciák kedvencei.A magyarok meg nácicsatlós bajkeverők,és ez így van elkönyvelve nyugaton.Minden vitánkban nekik adtak igazat.Ezért legközelebb kell nekik 5 szabályos gól rúgni,és nincs gond.
zakar zoltán béla
2019. szeptember 19. 19:44
ratuefa-bné nyomán
Magyarok Pásztora
2019. szeptember 19. 19:27
uefa=maffia
OberEnnsinnen
2019. szeptember 19. 17:46
Trianon élt, Trianon él... Trianon élni fog? Az UEFA-nak az egyik alelnöke a magyar Csányi Sándor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!