Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Ludovic Orbannak a fejében máris sikerült véghez vinnie az etnikai összetétel megváltoztatását.
„A Székelyföld egyik ékességére, az Egyeskőre igyekvő vándor útja Balánbányán, a tudatos betelepítés révén – a Hargita megyében ritkaságszámba menően – román többségűvé tett bányavároson vezet keresztül. Nicolae Ceaușescu annak idején Kárpátokon túli munkások ezreit költöztette az Olt mesés völgyével különösen éles kontrasztban álló blokkházakba, elérve, hogy 1977-re a románok már kétharmados többségbe kerüljenek. Talán ez a »sikertörténet« lebeghetett Ludovic Orbannak, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének szeme előtt, amikor pártja Hargita megyei tisztújító küldöttgyűlésén szorult helyzetében a jó öreg magyar kártya előhúzása mellett döntött.
Orban pozíciója ugyanis pártja élén igen ingataggá vált, miután az általa korábban a kormányfői székbe segített Florin Cîțu ringbe szállt a pártelnöki székért. Egyre több megyei pártszervezet sorakozik fel mögötte, s Klaus Johannis államfő támogatását is élvezi, ezért azután Orban óhatatlan szükségét érezhette, hogy benevezzen a nagyotmondási versenybe.
»Ha a térséget sikerül a potenciáljának megfelelően fejleszteni, látni fogják, hogy az etnikai összetételt is jelentősen meg lehet változtatni« – kecsegtette Orban a Székelyföldön kisebbségben lévő román nemzeti liberálisokat. – »Ha itt termelőkapacitások alakulnak ki, és szükség lesz a munkaerőre, nyilvánvaló, hogy jönnek majd munkakeresők is.« A román kormánypolitikában a munkahelyteremtésnek ugyanis a kisebbségek lakta vidékeken nem az a célja, hogy a térség megtartó erejét növelje, hogy a Hargita megyében tanuló magyar tanoncoknak legyen munkája és jövője.
Ami azt illeti, Ludovic Orbannak a fejében máris sikerült véghez vinnie az etnikai összetétel megváltoztatását. Édesapja ugyanis még Orbán volt, brassói magyar ember, akit a történelem szeszélye és saját jelleme (vagy annak hiánya) a Securitate soraiba sodort, s román asszonyt választott gyermekei anyjának. Így lett a fia Orbán Lajos helyett Ludovic Orban, aki ismerői szerint jól bírja, csak éppen nyilvánosan nem használja az apanyelvét.”