Rendet kell tenni ebben a kuplerájban

2017. december 08. 11:46

Ha a közép-kelet-európai államok végre összeállnának egy picit, akkor rádöbbennének, hogy mekkora erejük is van együtt. Interjú.

2017. december 08. 11:46
Szalma Botond
Alfahír

Mit kellene változtatni a magyar gazdaságon rövid- és középtávon?

Mindenképpen csökkenteni kellene az állam szerepét, és ha rajtam múlna, én az intézményesített csalásként működő közbeszerzést is megszüntetném. A másik fontos dolog, hogy hitelekkel kellene segíteni a kis- és közepes vállalkozásokat.

Senkitől sem kérjük, hogy halásszon helyettünk, de mit csináljunk, ha pecabotra se kapunk pénzt? Nem ingyen pacabotot kérünk, hanem lehetőséget, hogy ugyanúgy tudjunk halat fogni, mint a német, a belga vagy a szingapúri. Amikor például egy Exim Bank hitelt ad a TV2 felvásárlásához – aminek nem tudom, több köze van-e a magyar export-importhoz, mint a hajózásnak, a nemzetközi szállítmányozásnak és a logisztikának, amivel én foglalkozom –, de az én cégemnek nem, akkor nagyon nagy baj van.

Mi az oka, hogy az állam vezetői ma így állnak a gazdasághoz?

Mert a politikusok egy része nem ért hozzá, egy részét pedig nem is érdekli. A minisztereknek is azt kellene először megtanulniuk, hogy a hivataluk a nemzet szolgálatát jelenti. Horn Gyula miniszterének épp úgy, mint Orbán Viktorénak, és majd Vona Gáborénak. Én az első Orbán-kormány alatt a MAHART vezérigazgatója voltam, ki is rúgtak, mert nem hagytam lopni a politikusokat. Dolgozni kellene, és hagyni dolgozni a gazdaságot. Az nem működik, hogy nálunk azért építenek autópályát, meg fejlesztenek vasutat, mert 30 százalékot el lehet lopni a beruházásból. Azzal pedig senki ne jöjjön nekem, hogy mindenhol van korrupció! Először is, ennek nem kell örülnünk, kettő, miért utánozzuk?

A pénzre nem az van ráírva, hogy 'lopd el'. Hallottam egyszer egy héber mondást, miszerint: »a halotti ruhán nincsen zseb«. Ezt kellene megérteni, meg azt, hogy a miniszter sem vacsorázik kétszer. Előbb a morális és erkölcsi válságon kell átlendülnie az országnak, hogy utána rendben legyen a gazdaság. Persze, az álom, hogy minden korrupció fölszámolható, de amennyire erőnkből telik, tegyünk rendet ebben a kuplerájban!

Sokan úgy tekintenek a bérunióra, mint ami nagyobb súlyt adhat Közép-Kelet-Európának Brüsszelben. Ön hogy látja, ez reális elképzelés?

Akkor az, ha egyben lehet tartani a V4-eket. Érdekes például, hogy épp az az Emmanuel Macron, aki állítólag támogatja a bérkülönbségek csökkentését, most elképesztő módon igyekszik szétverni ezt a szövetséget. A régióból az unióban egyedül igazán a most fekete bárányként kezelt Lengyelországnak van súlya. De ha a közép-kelet-európai államok végre összeállnának egy picit, akkor rádöbbennének, hogy mekkora erejük is van együtt, és bármit elérhetnének.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. december 09. 15:05
Az Alfahír mindent bemocskol náci szarral...
bunko_jobbos
2017. december 09. 14:08
Ki ez a fasz? Ezek jutnak eszembe hirtelen: 1. Orbán Viktor 2002-ben a 2. forduló előtt: ne az üzletemberekre bízzuk az ország sorsát, mert ők MINDIG csak a saját hasznukat nézik. Sajnos ismerek pár nagyon gazdag üzletembert. Elképesztően egysíkú hülyék. Csak a pénzt látják mindenben, semmi távlatosság. 2. "Ha a közép-kelet-európai államok végre összeállnának egy picit, akkor rádöbbennének, hogy mekkora erejük is van együtt" Erről Hitler jut eszembe. Megmondta, hogy ha nagyon akarunk és összefogunk, akkor legyőzhetjük a nyugatot, a dekadenciát. Csak nagyon kell harcolni. Tévedett. 3. " az intézményesített csalásként működő közbeszerzést is megszüntetném." Sokat gondolkoznak a közbeszerzéseknél, hogy hogyan legyen meg a törvényesség látszata. Bármit azért nem lehet, dolgozni kell rajta. A közbeszerzések eltörlésével (ami egyébként EU-s előírás, tehát eleve baromság az, hogy meg lehet szüntetni) még ennyit sem kéne vacakolni, simán el lehetne lopni.
Volo
2017. december 08. 21:10
Nagyon vicces ( de inkáb ijesztő!) a ballik gazdasági beszólásait olvasni! Mindig frászt kapok és elkezdek imádkozni. Istenem, ezek a szerencsétlen debilek hamarabb leépítenék Magyarországot, mint a mint bármi, ami hamar végzett velünk! Amit Gyurcsány 5 év alatt elért, azt ezek két év alatt elérnék!
Gyéressy Károly
2017. december 08. 19:32
Kár fikázni, Szalma Botond jó szakmailag, jó erkölcsileg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!