A feleségem szokott vásárolni

2016. május 13. 12:27

A feleségem szokott vásárolni. Nehéz lenne felidézni, mikor vásároltam utoljára akár hétköznap is. Interjú.

2016. május 13. 12:27
Harrach Péter
Index

Természetesen a vasárnapi boltbezárás körüli viták, a törvény visszavonása miatt kérdeztem ezeket. Azt elítéli, ha valaki vasárnap vásárol? 

Nem akarom megbántani, de rossz a kérdés. Nemcsak azért, mert feltételezi ezt rólam, de azért is, mert a szabad vasárnap nem a vásárlás lehetőségéről szól, hiszen az a kisboltokban eddig is biztosított volt, hanem a munkavállalókról szól, akik most újból kénytelenek vasárnap dolgozni. A szabad vasárnap hagyományosan szociáldemokrata, illetve keresztényszociális téma, amelyet minden szakszervezetnek fel kellett volna vállalnia. Nálunk viszont kevés az igazán hitelesen működő szakszervezet.

Nem a szakszervezet, hanem a Fidesz vonta vissza a törvényt. Ön és a KDNP tartózkodott a szavazáson. Mennyire a KDNP veresége, hogy végül ismét kinyílhattak a boltok vasárnap?

Ez nem a KDNP veresége, hanem a kereskedelmi dolgozóké. A kormány szempontjait értjük, de a javaslatunkat fenntartjuk. Ma már csak kármentesítés történik. Minimálisan a következőket kell biztosítani: havonta két szabad vasárnap a munkavállalónak, 100 százalékos vasárnapi pótlék. Szintén jó lenne, ha megvalósulna néhány munkaadó javaslata az egy műszakos vasárnapi nyitvatartásról. (…)

Ezekkel a kérdésekkel arra szerettem volna rávilágítani, hogy elég nehéz határvonalat húzni a Fidesz és a KDNP között. Hiszen a KDNP-sek szinte mindent ugyanúgy megszavaznak. Ön miben látja a különbséget a két párt között?

Értem a kérdést, mert valóban lehet ilyen látszat. Vannak, akik azt szeretnék elhitetni, hogy a KDNP szatellitpárt. Az ellenzék stratégiájának egyik eleme a KDNP hiteltelenítése, ezt tudomásul vesszük. Azt viszont mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a kereszténydemokraták a nemzeti érdek és a hiteles értékrend hatékony képviselőjének a szövetséget tartják.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Photon
2016. május 13. 22:34
Beírtam a jelet, és utána közvetlenül: stangli. Erre ez jött ki.
ptrfarkas43
2016. május 13. 18:02
A boltosok jobban teszik ha kihúznak nyugatra, a pénz tripla, a vasárnap pedig pihenőnap.
Akitlosz
2016. május 13. 17:45
Még egy politikus, aki távol éli az életet a valóságtól. Még vásárolni sem jár, úgyhogy őzt persze, hogy nem zavarja, ha zárva vannak a boltok.
wtf?
2016. május 13. 17:00
Olyan 10 évvel ezelőtt volt egy furcsa álmom:Harrach Péter fent ült egy nagy színpadon és valamit szónokolt a közönségnek,nem tudom,mit,de dühös lettem,felmentem oldalt a színpadra és egy doboz narancslével arcon vágtam(pedig nem is iszom narancslét). Tudom,hogy ez most így kitalációnak hangzik,de tényleg ezt álmodtam,pedig annyira nem foglalkozom politikával,Harrach Péterrel meg pláne,nem tudom,miért álmodam és mit jelenthet. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!