Ezért titkolják, hogy kik minősítették le Magyarországot

2015. június 25. 19:18

Közérdekű adatigénylést nyújtottam hát be a Freedom House New York-i központjához, hogy megtudjam, mely hazai szakértők vettek részt a pontozásban.

2015. június 25. 19:18
Szőnyi Szilárd
Válasz.hu

Közérdekű adatigénylést nyújtottam hát be a Freedom House New York-i központjához, hogy megtudjam, mely hazai szakértők vettek részt a pontozásban. Sylvana Habdank-Kolaczkowska, a Nations in Transit projektigazgatója először azzal válaszolt: a jelentés elkészítésében olyan újságírók, civil szakértők és a tudományos élet képviselői működtek közre, akik évek óta ismerik az adott országot. És hogy mi szerint választják ki őket? Jelentős publikációik, tapasztalataik és hírnevük alapján. »Politikailag minél megosztottabb egy ország, annál több szakértővel konzultálunk. Azt hiszem, Magyarországon hét emberről volt szó. Ezzel, valamint a tények szigorú ellenőrzésével küszöböljük ki az elfogultságot és a tévedéseket« – felelte a projektigazgató, majd elküldött egy listát a Nations in Transit elkészítésében közreműködő amerikai szakértők nevével.

További érdeklődésemre, hogy netán megtudhatnánk-e a magyar szakértők nevét, az igazgató nagyon kedvesen sajnálkozását fejezte ki, hogy ezen a téren nem tud segíteni, mert »mint számos tudományos publikáció esetében szokásos, mi is azt valljuk, hogy az anonimitás döntő feltétele az őszinte és hatékony elbírálási folyamatnak.« (…)

Sasszem olvasónk időközben jelezte, hogy ha nagyon akarjuk, megtudhatjuk, Magyarországról kik vettek részt a jelentés elkészítésében. A Nations in Transit függelékében, a köszönetnyilvánítás résznél ugyanis ömlesztve fel van sorolva egy regiment ember, akinek a Freedom House a háláját fejezi ki a közreműködésért. Ha pedig rákeresünk a Hungary kulcsszóra, megkapunk nyolc nevet – az anonimitás legnagyobb dicsőségére.

– Dane Taleski (Közép-Európai Egyetem)

– Marina Popescu (Közép-Európai Egyetem)

– Goran Buldioski (Nyílt Társadalom Alapítvány)

– Yervand Shirinyan (Nyílt Társadalom Alapítvány)

– Andrej Nosko (Közép-Európai Egyetem, Nyílt Társadalom Alapítvány)

– Halmai Gábor alkotmányjogász (ELTE)

– Váradi Balázs (Budapest Intézet)

– Charles Kovács (Híd Rádió Zrt.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. június 26. 11:43
Nyugati Magyar 2015. június 26. 11:33 @Iván Gyeprefos Aztan amikor Gyuri bacsi rajott, hogy a Fideszt nem lehet megvenni, nem lesznek internacioanlistak es liberalisok, hanem a magyar erdekeket fogjak vedeni, ellenuk fordult. " Így igaz! 1993. "...Soros arról beszélt a fiatal (Fideszes) politikusoknak, hogy A VILÁGOT MA A LIBERÁLIS ELIT IRÁNYÍTJA. Igyekezett meggyőzni őket, hogy a liberális megoldásokat és a liberális ideológiát Európa és Amerika egyaránt akceptálja. Azt mondta, hogy Európa elvet mindent, ami keresztény, hagyományos vagy nemzeti. Figyelmeztette vendégeit, hogy a HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEKRE VALÓ HIVATKOZÁSNAK AZ LESZ A VÉGE, HOGY NACIONALIZMUSSAL, FASIZMUSSAL, ÉS ANTISZEMITIZMUSSAL FOGJÁK ŐKET VÁDOLNI. Soros többek között azért érkezett Budapestre, hogy meggyőzze a Fidesz vezetőit arról, hogy a következő választások után koalícióra kell lépniük a szocialistákkal és liberálisokkal. „Ez LEHETETLEN. Ez ellentmondana annak, amit képviselünk. Válaszolta Orbán."
koronaszepe
2015. június 26. 09:27
Szőnyi úr, Ön egy morális hulladék lett ezzel az ötvenes évek szellemét megidéző szösszenettel. Mondjuk nem esett nagyot...
PGuszti
2015. június 26. 08:44
Szőnyi Úr, gratulálok!
DFK
2015. június 26. 08:17
A Freedom House a balliberális kormányok alatt soha nem lát semmi gondot, nemzeti kormányok idején csak gondot lát. És csupa Soros-alkalmazott a tanácsadójuk, értékelőjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!