Szemfényvesztés

2011. december 19. 07:36

A katonák hujjogtak és integettek az irakiaknak. Azok pedig visszaintegettek, ahogy katonák között illik.

2011. december 19. 07:36
Sitkei Levente
MNO

„Lesz néhány nehéz év, amíg kibontja szirmait ez a közel-keleti csoda. A választott képviselők nem feltétlenül arra akarják tolni az ország (?) szekerét, amerre a most távozó katonák főnökei képzelik. Más ugyanis Washingtonból térképekre rajzolgatni szépen vasalt egyenruhában, papírpohárból hosszú kávét kortyolgatva, és más egy moszuli irodában pénzkötegeket számolni, miközben a páncélozott Merci alvázára odakinn valaki épp pokolgépet erősít. A Fox híradása is foglalkozik a kérdéssel, vajon megérte-e a véráldozatot Irak felszabadítása Szaddám Huszein alól, de a katasztrófa elismerése helyett úgy fogalmaz, az irakiak »kihívásokkal« néznek szembe. A hivatalos amerikai propaganda sikert, győzelmet emleget, Barack Obama viszont kitekeri saját nyelvét, s azt állítja, a hadsereg »sikerrel adott egy olyan országot az irakiaknak, amely olyan irányba fejlődhet, hogy a sikeres jövő esélyét adja«. Tehát voltaképp sikeres volt a háború, s még az is megtörténhet, hogy ahol most romokat látunk, tíz év múlva tündérpaloták állnak majd, az elmúlt kilenc évben felnőtt gyerekek pedig elegáns demokratákként vitatkoznak egymással a Tigris partján álló csillogó-villogó bárban. Ott persze alkoholt is lehet majd kapni, mert Irak nyitott és demokratikus lesz.

A most kivont csapatok tagjai otthon majd beszélgetős műsorokban fognak fellépni, mint Az utolsó amerikai katona, aki elhagyta Irakot. Emiatt azok a katonák lehetnek mérgesek, akiket csak január elsejével vonnak ki, s az a maroknyi, aki azután is ott marad tanácsadóként.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
novara
2011. december 19. 10:55
Amerika a világ csendőre. Van pénze,"paripája". Most,egy darabig,lesz olaja is. Ebből lesz megint pénze,abból ujabb "paripája". Korea,Vietnam,Irak,Afganisztán. A kép annyival árnyalt,hogy az elsők esetében az ellenség "adva" volt.Az utóbbiakban (Szaddam,bin-Laden)meg ő nevelte ki. És eddig mindenhonnan farokbehuzva elsunnyogott. De ujratölhető lett a "paripa"-raktár...
marko11
2011. december 19. 08:54
Sok-százezer halott, milliónyi földönfutó, lebombázott ország. Az amerikai kommentátor meg azon mereng, hogy megérte-e!? Jó cikk. Bár a háborúból visszatért amerikai katonák nagy része NEM tévé műsorokban fog szerepelni, hacsak a bűnügyiben nem. A többség ugyanis - érthető módon - soha többé nem tud visszailleszkedni az egyszerű hétköznapi életbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!