Szoboszlai: A második félidőben megmutattuk az igazi énünket

2023. október 18. 08:45

A csapatkapitány elmondta, hogy nem keres kifogásokat.

2023. október 18. 08:45

„Nagyon rég játszottunk ilyen rosszul” – mondta Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak a 2:2-es döntetlennel zárult litván-magyar meccs után. – „Nem úgy futballoztunk, ahogy kellett volna. 

Pozitívum, ahogy kijöttünk a második félidőre, mert megmutattuk az igazi énünket. 

Látszott, hogy jobban megy mindenkinek, de ez még mindig nem volt elég. Minden meccs után elénekeljük a himnuszt a szurkolókkal, mert mellettünk vannak akár jó, akár rossz eredményt érünk el. 

Nem halt meg senki, így nem kell most szomorúak lennünk.”

Hozzátette: „Mindig odatesszük magunkat, és mindenkinek sok meccs van a lábában, de nem keresek kifogásokat, én vagyok az utolsó, aki ezt teszi. Tisztában vagyunk vele, hogy most nem volt elég, amit nyújtottunk, de jól reagáltuk az első félidőre, és visszahoztuk a meccset a második félidőben. Tanulunk a mérkőzésből, és 

a következő meccsen az első perctől kezdve úgy játszunk, hogy ki szeretnénk jutni. Most is így mentünk föl, nehogy valaki rosszra gondoljon, de van ilyen.”

Szoboszlai hangsúlyozta: „Mondtam is a többieknek, hogy nagyon 

gyorsan felejtsük el, de tanuljunk belőle. Így nem lehet kimenni egy mérkőzésre, 

nemhogy a klubodban, egy válogatott mérkőzésen még annyira sem. A pozitívum az, hogy a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy megmutattuk az igazi énünket, az akaratunkat, ami bennünk van, és sikerült kettő nullás hátrányból idegenben visszajönnünk. 

Mindenki azt gondolja, milyen könnyű Litvániában játszani, de nem, nem olyan egyszerű, 

úgyhogy büszke vagyok a csapatra.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőmentés

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!