Merre tovább, NATO?

Nyitókép: Nicolas Maeterlinck/AFP

A NATO ezekben a napokban ünnepli a kollektív védelem 75. évfordulóját. 1949. április 4-én 12 európai és észak-amerikai miniszter gyűlt össze Washingtonban, hogy országaik védelmi elköteleződését szentesítsék. A második világháború sebhelyei még mindig elevenek voltak, de már reális fenyegetést jelentett számukra a Szovjetunió, így ők megfogadták, hogy megvédik népeik szabadságát.

A NATO erősebb, mint valaha, és ugyanolyan fontos az észak-amerikaiak és az európaiak számára, mint 1949-ben. Idén a NATO-szövetségesek kétharmada várhatóan GDP-jének legalább 2 százalékát költi védelemre.

 Magyarország – Csehországgal és Lengyelországgal közösen – 1999-ben vált a NATO tagjává. Ezen a héten tartotta első miniszteri találkozóját a NATO azóta, hogy Svédország a szövetség 32. tagja lett. 

Hogy a szovjet előretörést megállítsa és ellensúlyozza a kontinensen, az Egyesült Államok a Truman-doktrína részeként 1948-ban létrehozta a Marshall-tervet, ami jelentős pénzügyi segítséget nyújtott az amerikai érdekszférához tartozó országoknak gazdaságuk helyreállításában. Ezzel egy időben megkezdődött a térség katonai erejének visszaállítása és egy nyugati védelmi szövetség létrehozása. A 12 aláíró ország az USA, Kanada, az Egyesült Királyság, Franciaország, valamint a három Benelux állam mellett Olaszország, Portugália, Norvégia, Dánia és Izland voltak. 

Központosított adminisztratív struktúrát és három fő parancsnokságot hoztak létre, amelyek Európára, az Atlanti-óceánra és a La Manche csatornára összpontosítottak (1994-ben feloszlatták). Nyugat-Németország 1955-ös felvétele a NATO-ba vezetett ahhoz, hogy a Szovjetunió létrehozza a szemben álló Varsói Szerződés Szervezetét. Mivel a NATO szárazföldi erői kisebbek voltak, mint a Varsói Szerződésé, az erőegyensúlyt a kiváló fegyverzet, köztük a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek tartották fenn. 

A Varsói Szerződés felbomlása és a hidegháború 1991-es vége után a NATO megváltoztatta küldetését. 

A hidegháború és a berlini fal leomlása utáni a Szövetség sikerként könyveli el a volt Jugoszlávia elleni 1999-es légi hadjáratát, valamint a macedóniai polgárháború elkerülésére tett erőfeszítéseit 2001-ben. Az érem másik oldalán az afganisztáni háború áll. A NATO 2003-ban vette át a biztonsági művelet irányítását, és ez lett a szövetség történetének leghosszabb, legköltségesebb és leghalálosabb művelete. 2021 augusztusában kaotikus visszavonulás jellemezte, a majdnem két évtized alatt elért sikerek megkérdőjelezhetők.

és erre a cikkre először 2001-ben hivatkoztak az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i terrortámadásokra válaszul.

A NATO-nak jelenleg 32 teljes jogú tagja van. Tagállamai: Albánia, Belgium, Bulgária, Kanada, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Montenegró, Hollandia, Észak-Macedónia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Törökország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.

Lehetséges tagoknak a szervezet Bosznia-Hercegovinát, Grúziát és Ukrajnát tekinti. Ma Ukrajna is szeretne helyet foglalni a NATO asztalánál, de a szövetség egyhangúlag dönt, és nincs konszenzus abban, hogy csatlakozzon-e. A legtöbb szövetséges ellenzi a tagságot, miközben amúgy is dúl a háború. 

A szövetségesek abban sem tudnak megegyezni abban, hogy felfegyverezzék-e Ukrajnát.

Guillaume Lasconjarias hadtörténész és a Paris 1 Panthéon-Sorbonne Egyetem docense szerint a NATO-ban előállt egy paradox helyzet: egyrészt soha ennyire nem élénkült meg, mint az elmúlt években, valamint soha nem volt ennyire szükség rá, mint most. Azonban, a Szövetség mégis egzisztenciális válságokkal is szembesül több mint egy évtizede.

A NATO 75. évfordulója alkalmával Szövetség számos új kihívással néz szembe. Ne felejtsük el Emmanuel Macron 2019-es kijelentését, miszerint a Szövetség „agyhalott”. A szervezet még mindig számos megoldatlan kihívással néz szembe. Ezek közül az első az, hogy a tagországok között nem mindig van érdekkonvergencia. Ráadásul a NATO meglehetősen nehéz és költséges bürokráciával működik, és néha olyan kérdéseket vet fel, amelyeket például az EU jobban tudna kezelni. Végül még mindig vannak nagyon kényes kérdések a szövetségen belül, mint például Törökországgal – amely olykor kétértelmű álláspontot képvisel – vagy Magyarországgal és Lengyelországgal. 

A Szövetség jövőbeli kihívásai:

minden szövetségesnek többet kell befektetnie. Magyarország jól teljesíti. Bár még nem érte el a 2 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetést, a kormány a tavalyi összeg 48 százalékát fordította haditechnikai eszközbeszerzésre és fejlesztésre, ezen a téren pedig abszolút listavezető a NATO-n belül;

– minden szövetségesnek jobban kell alkalmazkodnia a világ és a konfliktusok változásaihoz;

– át kell gondolni az Ukrajnának nyújtott segítség módjait, hogy ne sodródjunk bele a szomszédos háborúba;

– a NATO-nak jobb kapcsolatokat kell építenie a világgal, például az indiai-csendes-óceáni partnerekkel;

– erősebb Európára van szükség a NATO-n belül. 

Ami a jövőt illeti, két ellentétes elképzelés létezik. A pesszimistábbak szerint Donald Trump például felfüggesztené az Egyesült Államok részvételét a NATO integrált katonai parancsnokságában. Egy optimista nézet az lenne, ha az európai államok reagálnának – azzal, hogy önellátóbbá és önállóbbá válnak.