Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanácsa azt nyilatkozta a lapnak, számos pert indítottak már a román csendőrség bírságai és túlkapásai miatt, és mindegyiket megnyerték.
Kettős mércével mér a román csendőrség, amikor a román szélsőségesek magyarellenes megnyilvánulásai miatt, illetve a magyar szervezetek ellen lép fel – írta a Krónika. Az erdélyi magyar közéleti portál azután jutott erre a következtetésre hétfő esti cikkében, hogy kiderült: a Szatmár megyei csendőrség egyetlen bírságot rótt ki az április 12-i nagykárolyi Kölcsey-szoboravatót megzavarni szándékozó román szélsőségesekre. Ovidiu Adrian Popa ezredes, csendőrparancsnok a portál kérdésére közölte: egyetlen 500 lej (38 100 forint) értékű pénzbüntetésről állítottak ki büntetőjegyzőkönyvet közrend- és csendháborításért. A cikk szerint a bírság nevetségesnek nevezhető, mivel Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrának avatóján, melyen Novák Katalin köztársasági elnök is jelen volt,
A Krónika emlékeztet: ezzel szemben Izsák Balázsra, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére a március 10-i, székely szabadság napi marosvásárhelyi felvonulás megszervezése miatt ennek az összegnek dupláját, ezer lejt (76 200 forint) rótt ki bírságként a Maros megyei csendőrség. A román rendvédelmi szerv emellett sovinizmussal vádolta a szervezőket, és azt állította a békés marosvásárhelyi felvonulásról, hogy kockázatot jelentett a román nemzetbiztonságra.
Izsák Balázs a Krónikának a napokban úgy nyilatkozott: két jogi eljárást is indított az ügyben, a bírságról szóló jegyzőkönyvet megtámadta a közigazgatási bíróságon, illetve feljelentést tett a katonai ügyészségen a csendőrség feltételezett hatalmi túllépése miatt. Az SZNT-elnök szerint más nem jelezte a szervezőknél, hogy megbírságolták volna a marosvásárhelyi rendezvényen való részvételéért. Emlékeztetett, hogy a korábbi években is számos pert indítottak a román csendőrség bírságai és túlkapásai miatt, és sorra mindegyiket megnyerték.
(MTI)