Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A férfi ellen korábban kábítószer-csempészet miatt is eljárás indult.
Közismert alvilági figura tanít matekot Romániában. Egészen pontosan a tordai Mihai Viteazul Főgimnáziumban folytattak érdekes személyzeti politikát. Egy korábban elítélt, közismert bűnbandavezér ugrott be matekot tanítani.
Az Ovidiu Vancea nevű férfit néhány évtizede még a tordai alvilág fejeként volt ismert.
A férfi ellen korábban kábítószer-csempészet miatt is eljárás indult, de 2003-ban például azért kellett 22 hónapot előzetesben töltenie, mert meggyanúsították, hogy az ő utasítására dobott valaki kézigránátot az egyik helyi pizzázóra, hogy ezzel félemlítse meg a tulajdonost, illetve a város lakóit.
2010-ben pedig elítélték tíz évre, miután az általa vezetett bűnbanda átvert több építőanyag-lerakatot is azzal, hogy nem fizették ki a termékeket. Valószínűleg az itt megszerzett matematika tudását kamatoztatta, amikor beugrott tanítani egy betegszabadságon lévő matektanár helyett.
A Kolozs megyei diáktanács közleménye szerint az ügy azt bizonyítja, hogy a tanintézetek számára nem prioritás a diákok jólétének és biztonságának szavatolása, egyúttal megmutatja, hogy a romániai oktatási rendszerben jókora gondok vannak.
Nyitókép: Főtér.ro