Jogerős ítélet erősítette meg Csíkszentmárton tulajdonjogát az Úzvölgyi katonatemető fölött

2020. október 06. 20:04

Innen egy új fejezet nyílik a temetővel kapcsolatos pereskedésben és ez csakis a mi javunkra fog szólni – értelmezte a döntést Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere.

2020. október 06. 20:04
null

A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden jogerős ítéletben utasította el Darmanesti város arra irányuló keresetét, hogy érvénytelenítsék az úzvölgyi katonatemetőt Csíkszentmárton közvagyonává nyilvánító önkormányzati határozatot. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A másodfokon eljáró táblabíróság elutasította Darmanesti polgármesteri hivatala fellebbezését a hasonló első fokú határozat ellen. „Innen egy új fejezet nyílik a temetővel kapcsolatos pereskedésben és ez csakis a mi javunkra fog szólni” – értelmezte a döntést videoüzenetében Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, aki azt is elárulta, hogy születésnapjára kapta ajándékul az ítéletet.

Darmanesti város tavaly augusztus elején indított pert Csíkszentmárton ellen annak a 2007-es önkormányzati határozatnak a részleges érvénytelenítése céljával, amelyik a székelyföldi település közvagyonaként tüntette fel az úzvölgyi katonatemetőt és a közelében álló használaton kívüli kaszárnyasort. A csíkszentmártoni önkormányzati határozatot 2010-ben a 299-es kormányhatározat is megerősítette. A per során – a Székelyhon portál korábbi tájékoztatása szerint – Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata arra hivatkozott, hogy a temető területe már 1990-ben a moldvai kisváros magánvagyonának leltárában szerepelt, és az 1997-ben elfogadott, most is érvényes általános rendezési terv (PUG) is a város belterületeként jelölte meg. Azt is érvként hozta fel, hogy az INSPIRE térinformatikai geoportál is Darmanesti területeként jelöli a temetőt.

A szentmártoniak viszont olyan, az 1800-as évek végéről származó telekkönyveket mutattak be a bíróságnak, amelyek szerint a vitatott terület Csíkszentmárton község földbirtokos közösségének és Csíkcsekefalva földbirtokos közösségének a tulajdona. A mára elnéptelenedett Úzvölgye település, valamint a település területén fekvő katonatemető és kaszárnyasor hovatartozása, illetve a katonatemetőben tavaly létrehozott román parcella kapcsán számtalan per van folyamatban a romániai bíróságokon. Ezek egyik csoportját Csíkszentmárton, másikat Darmanesti önkormányzata, harmadikat pedig Bákó megye prefektusa indította.

Darmanesti önkormányzata 2019 áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Tavaly június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

(MTI)

(Nyitókép: nemzeti színű szalagot köt egy keresztre az úzvölgyi katonatemetőben tartott megemlékezés egyik résztvevője 2019. augusztus 26-án. A temetőben ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az 1944. augusztus 26-i szovjet betörés során elesett hősökről.MTI/Veres Nándor)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2020. október 07. 21:27
Íme a Romentum kongresszusáról kiszivárgott titkos fotó! http://mindenszo.hu/ime-a-romentum-kongresszusarol-kiszivargott-titkos-foto/
Szuverén maffiaállam
2020. október 07. 00:44
Soros bomlasztja a román nemzetállamot az érzékenyített bíróságon keresztül, ez a kisebbségsimogató döntés ezt mutatja.
Takita
2020. október 06. 23:45
Ahogy Romániát ismerem, lesz itt még néhány forduló.
Volo
2020. október 06. 23:02
Ki az a nyomorult román, ( vagy csak momentumos?) aki erre dislike-ot nyom?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!