Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Az ítélet jogerős, számol be a Főtér.
A marosvásárhelyi táblabíróság elutasította a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) önkormányzatának keresetét, amelyben elvitatta volna Csíkszentmárton tulajdonjogát az úzvölgyi katonatemető fölött, írja a Főtér. A kereset célja az volt, hogy érvénytelenítsék az úzvölgyi katonatemetőt Csíkszentmárton közvagyonává nyilvánító önkormányzati határozatot. Az ítélet jogerős.
Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere az ítéletet úgy értékelte: új fejezet nyílik a temetővel kapcsolatos pereskedésben, és ez csakis a község javára fog szólni. Dormánfalva tavaly augusztus elején indított pert Csíkszentmárton ellen annak a 2007-es önkormányzati határozatnak a részleges érvénytelenítése céljával, amelyik a székelyföldi település közvagyonaként tüntette fel az úzvölgyi katonatemetőt és a közelében álló használaton kívüli kaszárnyasort. A csíkszentmártoni önkormányzati határozatot 2010-ben a 299-es kormányhatározat is megerősítette.
Dormánfalva önkormányzata arra hivatkozott, hogy a temető területe már 1990-ben a moldvai kisváros magánvagyonának leltárában szerepelt, és az 1997-ben elfogadott, most is érvényes általános rendezési terv (PUG) is a város belterületeként jelölte meg. Azt is érvként hozta fel, hogy az INSPIRE térinformatikai geoportál is a város területeként jelöli a temetőt.
A szentmártoniak viszont olyan, az 1800-as évek végéről származó telekkönyveket mutattak be a bíróságnak, amelyek szerint a vitatott terület Csíkszentmárton község földbirtokos közösségének és Csíkcsekefalva földbirtokos közösségének a tulajdona.
(Főtér)