Németország szolidaritása jeleként nagyjából 1500 embert tervez befogadni Leszboszról

2020. szeptember 15. 17:21

A migráció közös kihívást jelent az Európai Unió számára, amelynek kezeléséből minden egyes tagállamnak ki kell vennie a részét – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden Athénban, miután Kiriákosz Micotákisz görög kormányfővel tárgyalt.

2020. szeptember 15. 17:21

Charles Michel hangsúlyozta, hogy a bevándorlás nem csak a frontországok, hanem az egész EU számára kihívást jelent, ezért „határozott válaszintézkedésekre” van szükség. Hozzátette, keményen dolgoznak azon, hogy sikerüljön kompromisszumra jutni a közösség migrációs politikáját illetően.

Kiriákosz Micotákisz kiemelte: „ideje, hogy Európa támogatása szavak helyett tettekben, kézzelfogható szolidaritásként is megnyilvánuljon” a migráció, illetve a Törökországgal szembeni földközi-tengeri konfliktus ügyében.

Múlt héten leégett a 12 ezer embernek otthont adó moriai menekülttábor a görögországi Leszbosz szigetén. Helyette a kormány egyelőre sátortábort alakított ki, és bejelentette, hogy akik nem hajlandóak odaköltözni, azok nem kaphatnak menekültstátust. Az ötezer férőhelyes ideiglenes táborba azonban eddig csak mintegy nyolcszázan költöztek át.

A görög miniszterelnök közölte, hogy új létesítményt építenek az EU támogatásával, amelyet szerinte közösen is kellene majd működtetni. Német kormányzati források arról számoltak be kedden, hogy Berlin szolidaritása jeleként nagyjából 1500 embert tervez befogadni Leszboszról.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eleki-Ferenc
2020. szeptember 15. 18:10
https://petitionfuerdemokratie.de/nein-zur-fluechtlingsaufnahme-aus-moria/
Falfirka
2020. szeptember 15. 17:57
a liberálfasiszták úgy küzdenek a niggerekért, mintha az életük függne tőlük. dögöljetek meg mind a védenceitekkel együtt, de bennünket hagyjatok élni!
Akitlosz
2020. szeptember 15. 17:51
Nem a németekkel szolidárisak. Nem is a görögökkel. Nem is az európaiakkal.
luzitanxaver
2020. szeptember 15. 17:42
"A migráció közös kihívást jelent az Európai Unió számára, amelynek kezeléséből minden egyes tagállamnak ki kell vennie a részét" Kivesszük. Védjük a határt azért, hogy mások biztonságban kioktathassanak bennünket, mekkora szívtelen szemétládák vaguynk. "Berlin szolidaritása jeleként nagyjából 1500 embert tervez befogadni Leszboszról." Már egy általános iskolás is rendelkezik annyi logikai készséggel, hogy belássa, mi lesz ennek a következménye. A német vezetés innen kezdve még az eddiginél is több személyes felelősséget visel minden egyes újabb felgyújtott szállásért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!