Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Iohannis Dancila helyett újságírókkal és politológusokkal fog vitázni, a volt kormányfő ezalatt parlamenti sajtótájékoztatót tart.
Csaknem egyszerre, alig egy óra eltéréssel találkozik a sajtó képviselőivel kedden este a romániai elnökválasztás második fordulójába jutott, második mandátumra pályázó Klaus Iohannis jobboldali államfő és kihívója, Viorica Dancila volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Az első fordulót mintegy 15 százalékpontos előnnyel záró Iohannis határozottan elzárkózott attól, hogy nyilvános vitát folytasson Dancilával, mondván, hogy nem hajlandó ily módon legitimálni azt a Szociáldemokrata Pártot (PSD), amely az utóbbi három évben – álláspontja szerint – lábbal tiporta a jogállamiságot, kormányzati intézkedéseivel pedig mérhetetlen károkat okozott Romániának.
Iohannis döntését nemcsak ellenfele, hanem több jobboldalinak tartott médiaorgánum is bírálta. A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje az elmaradt jelöltvita helyett nyilvános vitára hívott kedd estére kilenc közismert újságírót és politológust az egyetemi könyvtárba, azt ígérve, hogy – a kiválasztott beszélgetőpartnerek – bármiről kérdezhetik. A kétszáz férőhelyes aulában egyetemi hallgatók és további akkreditált újságírók követhetik figyelemmel a beszélgetést anélkül, hogy kérdezhetnének.
Dancila egy ideig azt lebegtette, hogy ő hívatlanul is elmegy az államfő által meghirdetett találkozóra, kedd délután azonban váratlanul ő is meghirdetett egy sajtóértekezletet, amely egy órával előzi meg Iohannis rendezvényét. A PSD azt hangoztatta, hogy bármilyen újságírót szívesen lát és – a PNL-lel ellentétben – a szerkesztőségekre bízta, kit küldenek a találkozóra. Részvételüket legfeljebb az korlátozhatja, hogy Dancila a parlamentet választotta rendezvénye helyszínéül, ahova normális körülmények között csak az akkreditált újságírók léphetnek be.
Románia több mint 18 millió szavazópolgára vasárnap választja meg az ország elnökét a következő öt évre, a két versenyben maradt jelölt, Klaus Iohannis és Viorica Dancila közül. A választási kampány szombaton reggel 7 órakor ér véget.
(MTI)