Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Az RMDSZ azt kérte számon a kormányon, hogy nem akadályozta meg az úzvölgyi katonatemetőben történteket.
Túlélte a Viorica Dancila szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök vezette román kormány kedden a jobbközép ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, annak ellenére, hogy ezúttal a koalícióval eddig együttműködő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is a kormány leváltására voksolt.
Az ellenzék szerint a PSD-nek és liberális koalíciós partnerének, az ALDE-nak az igazságszolgáltatás függetlensége ellen elkövetett „merényletek” miatt kell távoznia a hatalomból. Az RMDSZ azt kérte számon a kormányon, hogy nem akadályozta meg az úzvölgyi katonatemetőben történteket.
A kormánybuktatáshoz a törvényhozók több mint felének támogatására, legalább 233 szavazatra lett volna szükség. A bizalmatlansági indítványt végül 200 képviselő és szenátor szavazta meg, így a kormány a helyén marad.
(MTI)