A macedón államfő nem írja alá azokat a jogszabályokat, amelyeken az Észak-Macedónia név szerepel

2019. március 12. 10:36

A törvényeket az államfő visszaküldte a parlamentnek, ám ha a törvényhozás újra elfogadja, kötelessége lesz őket aláírni.

2019. március 12. 10:36

Gjorge Ivanov macedón köztársasági elnök nem hajlandó aláírni a közelmúltban elfogadott jogszabályokat, mert rajtuk az ország neve Észak-Macedóniaként szerepel – számolt be róla kedden a Vesti.mk macedón hírportál.

Gjorge Ivanov nem először tör borsot a kormány és a parlament orra alá. Korábban nem írta alá az albán nyelvet is hivatalossá tevő törvényt, illetve az ország névváltoztatására vonatkozó alkotmánymódosítást sem, mivel nem ért egyet a bennük foglaltakkal. 

Mivel véleménye szerint alkotmányellenes volt az a folyamat is, amelynek keretében Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatták a délszláv állam nevét, hétfőn visszautasította tizenegy új törvény aláírását. A köztársasági elnöki hivatal közölte: Gjorge Ivanov arra esküdött fel, hogy megvédi a Macedón Köztársaság alkotmányát, az Észak-Macedónia név pedig összeegyeztethetetlen vele.

A törvényeket az államfő visszaküldte a parlamentnek, ám ha a törvényhozás újra elfogadja, Ivanovnak kötelessége lesz őket aláírni. Noha korábban sem a nyelvtörvényt, sem az alkotmánymódosítást nem írta alá, mégis életbe léptek, miután a házelnök ellátta őket kézjegyével. 

Kormánypárti politikusok szerint pusztán időhúzásról van szó, a jogszabályok előbb-utóbb úgyis életbe lépnek, Gjorgje Ivanov megbízatása ugyanis május 12-én lejár, és az új köztársasági elnöknek már az új alkotmányt kell elfogadnia, így ez nem lehet hivatkozási alap. 

Macedónia és Görögország között tavaly nyáron jött létre megállapodás Macedónia nevének megváltoztatásáról, és ezzel lezárult a 27 évig tartó névvita a két ország között. A névváltoztatásról szóló alkotmánymódosítás február 12-én lépett életbe, így azóta a délszláv országot Észak-Macedóniának hívják.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!