Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Közel másfél évszázad után itt az első engedély a csángók magyar nyelvű misézésére. Áttörés ez, vagy a román fél már amúgy is győztesnek érzi magát?
A Jászvásári Püspökség több mint harminc évnyi küzdelem után engedélyezte, hogy a területén rendszeresen legyen magyar nyelvű mise, havi egy alkalommal Bákó városában – robbant a hír, de nem elég nagyot.
Nyisztor Tinka néprajzkutató, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vallási ügyekért felelős vezetője az MTI-nek elmondta: a Jászvásári Püspökség 1884 óta írott történetében
A moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kéréseit mindeddig elutasította az egyházmegyét 1990 óta vezető Petru Gherghel jászvásári püspök. A püspök korábban kijelentette: csak akkor engedélyezi a magyar misét, ha megbizonyosodik róla, hogy a hívek legkevesebb két százaléka nem érti a román nyelvet.
Lehet, hogy mindez nem független Ferenc pápa csíksomlyói látogatásától.
Ugyanakkor tegyük hozzá: az, hogy Bákóban van havi egy mise, édeskevés. Petru Gherghel 1978 óta apostoli kormányzóként, 1990 óta püspökként vezeti az egyházmegyét, és mindvégig ellenállt a magyar mise iránti kérelmeknek. Pedig pontosan tudott róluk, ő és a Vatikán is kapott kérelmeket, utóbbi visszautalta a kérelmeket az egyházmegyének, mondván, hogy az püspöki hatáskör.
Az enyhülés a jászvásári püspökségen talán három dolognak köszönhető: Ferenc pápa várható látogatásának; Petru Gherghel korának, azazhogy a püspök hamarosan nyugdíjba megy, mivel már túllépte a 75 éves korhatárt; és annak, hogy talán a románok úgy látják, sikerrel járt asszimilációs politikájuk.
Mire gondolunk?
Ez egy középkori eredetű népcsoport, amelynek évszázadokon keresztül érkezett „utánpótlása”. Nyilván részint természetes folyamat a románokhoz való asszimilációja, de ezt rendesen erőltették is a románok.
Tánczos Vilmos szerint az 1859-es népszámlálás szerint az akkori 53 ezer katolikusból 38 ezer, azaz 71,6 százalék magyar ajkú. Akkor Bákó katolikus lakosságának 86,6 százaléka, Roman megyének pedig 94,6 százaléka magyarnak vallotta magát. A következő, 1899-es népszámlálás nem vizsgálta az anyanyelvi, nemzetiségi viszonyokat.
Az 1930-as és az 1992-es román népszámlálás viszont erősen és tudatosan torzított. Utóbbi szerint Moldvában 243 ezer katolikus élt, akik között viszont gyakorlatilag nem találtak magyart. Ez részben az erős nyomásgyakorlásnak, a fenyegetéseknek volt köszönhető, részint a téves módszertannak, mely szerint 240 ezer emberből 0,8 százalék, kevesebb mint kétezer ember vallotta magát magyarnak, ebből falusi 525.
Tánczos Vilmos viszont saját felmérései szerint 1997-ben arról írt, hogy a moldvai katolikusok negyede, 62 ezer tudott még magyarul. Ez még növekedés is számszerűleg a korábbi 45 ezerhez képest, bár arányszámban csökkenés. Ugyanakkor kiáltó a különbség a románok kétezer főjéhez képest: puszta 60 ezer ember... 1997-ben mintegy 80 falu volt, ahol a lakosság jelentős része, néhol 100 százalék, de valahol csak 10 vagy még kevesebb, beszélt magyarul.
A helyzet 1997-hez képest persze tovább romlott, de Gherghel kritériuma, hogy ne magyarul tudjon a hívek 2 százaléka, hanem románul ne, eléggé álságos, ha már a hívek kérték a magyar misét. Miért fájt, miért fáj neki ez?
Persze valószínűleg jelenleg úgy állunk, hogy a jászvásári püspökség szerint az asszimilációs csatát megnyerték a románok,
De mégis csak előrelépés a több mint egy évszázados küzdelemben.