Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Az éj leple alatt, sürgősségi rendeletben enyhítette a román Büntető-törvénykönyvet a baloldali kormány. A rendelet értelmében ezentúl csak a 200 ezer lejnél (14 millió forint) nagyobb kárt okozó hivatali visszaélésért indítható bűnvádi eljárás. Iohannis elnök szerint ez a jogállam vége, Románia-szerte tüntetnek.
Néhány órával elfogadása után, szerdára virradóra megjelent a román közlönyben a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet, annak ellenére, hogy a jogszabály gyors elfogadása ellen több mint tízezer ember tüntetett Románia nagyvárosaiban. A rendelet a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán, az indoklás szerint azért, hogy a törvényt összhangba hozza az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel. Szerdára virradó éjszaka a kormány intézkedése ellen tiltakozó tüntetők vonultak utcára országszerte, akik szerint a rendelet a korrupt politikusokat védi.
Tízezrek tüntettek országszerte
A bukaresti kormány épületét körülvevő több mint tízezer tüntető közül többen megpróbáltak behatolni az épületbe, őket könnygázzal állította meg a csendőrség. A felháborodott demonstrálók hógolyókkal dobálták meg az épületet és az azt védő csendőrkordont. Kolozsváron nyolcezer, Temesváron és Nagyszebenben ötezer tüntető vonult éjszaka az utcára a Mediafax hírügynökség becslése szerint.
A tüntetők a büntetőjog módosítása ellen szervezett korábbi demonstrációkon is használt, a Vigyen el bennetek a DNA!, és Demokráciában a tolvajoknak börtönben a helyük! jelmondatokat skandálták, Tolvajok kormánya, Ez bűnszövetkezet, nem kormány, PSD - vörös pestis feliratú plakátokat emeltek a magasba, és immár a kormány lemondását, előrehozott választásokat is követelve. Incidens nem volt.
14 millió forintig nincs akkora gond
A rendelet értelmében ezentúl csak a 200 ezer lejnél (14 millió forint) nagyobb kárt okozó hivatali visszaélésért indítható bűnvádi eljárás, a kiszabható legnagyobb büntetést pedig az eddigi hétről három évre csökkentette, öt évre rövidítve az elévülési időt. A Btk.-ba bekerült egy olyan cikkely, miszerint nem minősül hivatali visszaélésnek a jogszabályok kidolgozása, kibocsátása, illetve elfogadása.
Az ellenzéki sajtó szerint a kormány ezzel próbálta megakadályozni azt, hogy a Btk. rajtaütésszerű megváltoztatásáért bűnpártolás gyanújával bepereljék. Hanyag kezelésért nem indítható többé büntetőeljárás, és ezentúl másodfokú rokonságig nem lehet majd bűnpártolással vádolni az elkövető családtagjait. A büntető perrendtartás módosítása azonnal, a törvénykönyv módosítása a közzétételtől számított tíz napon belül lép hatályba. Romániában 2100 olyan köztisztviselő áll bíróság előtt, akik ellen hivatali visszaélésért, és csaknem kétezer olyan, akik ellen hanyag kezelésért emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség, közölte szerdán a legfőbb ügyészség.
Dragnea: Nem értem, mi ellen tiltakoznak
A sajtó szerint a Btk. módosításának kedvezményezettjei között számos kormánypárti és ellenzéki politikus, köztük Liviu Dragnea, a kormányzó PSD elnöke található. Dragnea azt nyilatkozta kedden, hogy nem pontosan érti, hogy mi a gondjuk azoknak, akik a büntető törvénykezés módosítására vonatkozó kormányrendeletek ellen az utcán tüntetnek. Arra a kérdésre, hogy egy esetleges közkegyelem segítene-e rajta, Liviu Dragnea azt felelte: „Milyen közkegyelem segítsen rajtam? Semmiféle közkegyelem nem segít nekem. Én nem hallottam a kormány részéről olyasmit, hogy meg akarná szüntetni a hivatali visszaélés büntethetőségét” — jelentette ki Dragnea az Agerpres szerint.
Iohannis: Gyásznap a jogállam számára
„Gyásznap a mai a jogállam számára, amelyre súlyos csapást mértek az igazságszolgáltatás, az igazság és a korrupció ellen folytatott küzdelem ellenségei” — fogalmaz Facebook-bejegyzésében Klaus Iohannis román elnök. Szerinte a kormánykoalíció figyelmen kívül hagyta több millió szabad román állampolgár álmait és törekvéseit, azokét, akik korrupciómentes országban kívánnak élni.
Az elnök hozzáteszi, mától a jogállam visszaállítását tekinti fő küldetésének. „Megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy felszabadítsam Romániát a korrupció alól. Mandátumom utolsó napjáig ezért fogok harcolni” — zárja bejegyzését az államfő.
Források: MTI, Agerpres. Fotó: Paul Arne Wagner, Flickr.