Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Visszatérhettek az első civilek Törökországból Szíriába, miután a törökök augusztus 24-től megkezdték a határ menti vidékeken a terrorista Iszlám Állam egységeinek elűzését.
Dzsarablusz korábban Iszlám Állam által elfoglalt városába térhetett vissza az első szír civil csoport - írja az Euronews. Egy férfi hálálkodott a törököknek, amiért visszafoglalták városát, boldogan mondta: „Visszatérünk szülőhazánk ölelő karjaiba”.
Törökország augusztus 24-től szárazföldi invázióba kezdett a határ menti Iszlám Állam által elfoglalt régiók felszabadításáért.
Egy helyi lakos így fogalmazott: „Mindenki visszatért. Azok, akik elmentek, visszajöttek. A helyzet jó, de szenvedünk a szolgáltatások hiánya miatt. A legnagyobb probléma a víz, a kenyér és az elektromosság hiánya”.
A török erők mintegy 90 kilométeres körzetben megtisztították a határvidéket, most dél felé veszik az irányt.