Arab katonák bevetésével készülhet intervencióra az USA Irakban

2015. december 11. 14:47

Egy iraki képviselőnő Facebook-posztja szerint John McCain amerikai szenátor kész tények elé állította Haider al-Abádi iraki kormányfőt: Amerika és arab szövetségesei nagyjából százezer katonát fognak Irakba küldeni. Az első sorban arab katonák amerikai irányítás alatt az Iszlám Állam fegyveresei ellen fognak harcolni. Az iraki kormányfőnek a hír szerint nem volt sok szava az ügyben.

2015. december 11. 14:47

Mintegy százezer külföldi katonát vethetnek be amerikai irányítás alatt Irakban, hogy harcoljanak az Iszlám Állam (IÁ) fegyveres bandái ellen – írja az MTI alapján az MNO. A katonákat a Perzsa-öböl menti és más arab államok biztosítanák. Ezt egy iraki parlamenti képviselőnő Facebook-közleményére hivatkozva közölte az IPA iraki hírügynökség. Hannan al-Fetlaui, az Irada iraki parlamenti tömörülés vezetője azt írta, hogy a tervről John McCain amerikai szenátor és Haider al-Abádi iraki kormányfő tárgyalását követően értesült megbízható forrásokból.

A képviselő szerint a találkozót november 27-én tartották az amerikai-iraki hadműveleti törzsben, Bagdadban. Ez a törzs koordinálja az Iszlám Állam elleni katonai tevékenységet. Az iraki féllel közölték, hogy a kérdésben már megszületett az amerikai döntés, s az nem képezi vita tárgyát – számolt be Fetlaui. Információi szerint a találkozón jelen volt az iraki védelmi miniszter, a vezérkari főnök helyettese, valamint a titkosszolgálatok képviselői.

Az iraki miniszterelnöknek állítólag nem sok szava volt

„A külföldi csapatokat, százezres létszámban – 90 ezret Szaúd-Arábiából, az Egyesült Arab Emírségekből, Katarból és Jordániából, továbbá tízezer amerikai katonát – Irak nyugati körzeteiben helyezik majd el” – pontosított a képviselőnő, aki szerint „az iraki miniszterelnök nyíltan értetlenségének adott hangot, de megmondták neki, hogy már minden el van döntve”.

John McCain és a kíséretében lévő Lindsey Graham szenátor Bagdadban bejelentette, hogy „az Irakba vezénylendő amerikai katonák csupán logisztikai támogatást nyújtanak az arab és szunnita államokból – Egyiptomból, Szaúd-Arábiából és Törökországból – érkező katonai kontingensnek, amelyeket Irakba és Szíriába telepítenek az IÁ elleni harcra” – mutatott rá a képviselő.

Az iraki képviselő szólt arról is, hogy John Kerry és Ashton Carter, amerikai külügy-, illetve védelmi miniszter bejelentette: „újabb amerikai katonákat vezényelnek különleges műveletek végrehajtására Irakba és Szíriába”. A két politikus értésre adta, hogy „a kérdést egyeztették Bagdaddal”. Az iraki kormányfő hivatala üdvözölte az Iszlám Állam elleni harchoz Bagdadnak biztosított külföldi segítséget, de ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az iraki kormánynak előbb hozzá kell járulnia a különleges feladatú külföldi erők elhelyezéséhez iraki területen.

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2015. december 12. 12:53
Mióta az oroszok is pályára léptek, egyszerre nagyon sürgős lett a meccs lezárása. Van itt már minden, ami abszurdabb az abszurdnál. Arab katonák amerikai mezben rohamozzák az arab katonákat, akiket szintén amerikaiak "edzettek" nem is oly régen. Ja, kérem, a liberalizmus, és a nyílt társadalom... Nem tudja olyan helyre betenni a kezét, ahol ne aranyat találna. Ha a bank nyer, ő a nyerő. Ha a játékos nyer, ő a nyerő. De mi lesz, ha a jövőben egyre többször: szembejönnek az oroszok, és még a dollárt is lecserélik... Mindenesetre: a gonoszságnak talán nincs olyan szegmense, amit az EgyÁll. eddigi történelmében ne használt volna fel érdekeiért. Végül: arabok harcolnak Amerikáért, ezt is jól kitalálták. De a vége így is úgy is: vereség lesz számukra. Miért? Mert Putyinék - az oroszok - rádöbbentek: az életükért kell harcolniuk. Innen nincs visszaút, hitegethetik őket ezután bármivel az usákok.
Iskender
2015. december 12. 09:31
Kicsit értelmetlennek látom az itt folyó veszekedést. Szíriában és Irakban minden résztvevő fél úgy hazudik, mint a vízfolyás. Ne legyen senkinek illúziója bármiféle igazságosságról. A legtöbbet az egyszerű emberek vesztik ezen. Életüket és egy nagyjából normálisan leélt élet lehetőségét. Ennek ellenére a vágóállatot látják csak benne a résztvevő felek. Kétszínű Európánkban sem tekintenek rájuk másként, a közemberek sem. Szerintem kb, ennyire érzékenyek a mi életünkkel kapcsolatban is és kb. ennyire aggódnának, amikor a mi és gyermekeink életéről kell dönteni. Szaddam Irakjában az embargó alatt egymillió gyermek halt meg, mert az alapvető gyógyszerek sem juthattak be az országba, a második amerikai támadást követő évtizedes káoszban egy-egy koporsóba 6-7 alig néhány éves gyermeket temettek el az iraki településeken, mert annyi gyermek áldozat volt. A szíriai ásatásokon dolgozó magyar régészek másképpen látták a az arab tavasz szír forradalmát. Rájuk a felkelők lőttek először és ők a felkelőket látták először gyújtogatni és gyilkolni. Az állítólagos mérsékelt ellenzékiek ugyanúgy irtják az alavitákat, keresztényeket, siítákat, jezidiket. Felnőttet, gyermeket válogatás nélkül. Az oroszokat nem érdekelte, hogy ki- kinek a zsoldosa Szíriában.Elsőként ütötték a szaúdiak, katariak, törökök, amerikaiak, izraeliek által támogatott csoportokat (aki egyszer hol innen, hol onnan veszik fel a fizetésüket). Az amerikai légicsapások is először azokat a bekerített kormányerőket bombázta, akik olyan stratégiai pontokat tartottak, amelyek mentén a támadó műveleteket fel lehetett volna építeni. A törökök, kurdok, amerikaiak, európai cégek legalább három éve vették az olajat a terroristáktól, szerelték fel modern fegyverekkel, biztosították az egészségügyi ellátásukat és tízezrével utaztatták be az új és új harcosokat a területre. Eddigi életünknek vége. Összeomlott államok keretezik Európát. Menekültek, szír, iraki, afgán, pakisztáni, jemeni, eritreai, szudáni, csádi, malii, mauritániai, marokkói, líbiai,algériai, egyiptomi, nigériai, kameruni, kenyai stb. válságok. Megszállt területek, párhuzamos társadalmak, dzsihadista kiképzőhelyek egy olyan Európában, ahol bárki bármilyen igazságot kimond (az interneten közöl egy véleményt a migrációról), azonnal elveszti a munkahelyét Dániában, Svédországban, Ausztriában, Németországban.Nincsenek demokráciák. Hűbéri rendszerek épülnek ki mindenhol. Az ukránokat felfalták a Biden és Kerry fiúk, nektek szétlopták az állami vagyont 91-ben, ellopták az önkormányzatit 1998-2006 között, 2006-tól a családok megtakarításait és jövőbeli lehetőségeit lopták el. Nem tüntetettek,akkor, amikor ötszörösére emelkedett a hiteletek törlesztőrészlete, de a pár száz forintos internetadó miatt külföldről meg lehetett benneteket szervezni. Sírhat mindenki a korrupció miatt is. Nem vagytok jelen a saját életetekben. Az életteret, amit nem töltesz ki, kitölti más. Életképes civil társadalmat nem tudtál kiépíteni. Amit nem a kormányzat fog kitölteni, kitölti más idegen érdek. Biztos lehetsz benne, hogy még pusztítóbb módon.nem fogja feszélyezni a közelséged és egy-két kiszolgálón kívül eszébe sem fog jutni, hogy neked juttasson belőle. A románok még nagyobb Romániát, a törökök még nagyobb Törökországot álmodnak, az amerikaiak felszámolják a maradék Európát, az oroszok a saját megsemmisülésük elől futva bármire képesek és ezért már háborúznak is. Megkezdődött a háború. Neked idehaza pedig már nem az a nagy értelmiségi feladatod, hogy megint fikciók mögé bújva jól megmondjad a véleményedet a másik baromnak vélt magyarról, hanem, hogy belásd, hogy minimum elvárás egy józanul gondolkodó embertől, hogy ne hazugságok kiszolgálója legyen. Sem egyik sem másik fél nem fogja előkeresni a neten az éppen aktuális támogató véleményedet orosz vagy antlantista oldalon. Ugyanolyan egykedvűen fog feláldozni téged és gyermekedet. Most pedig elő a józan paraszti ésszel: mit csinálsz most, hogy az elkövetkező éveket túléljed? Talán egyetlen emberben fog valami empátia ébredni irántad (kicsi az esélye, de talán sikerülhet). A melletted élő másik magyar fog majd csak egyedül szánakozni,hogy nincs mit enned, hogy szétlőtték a házadat. Pártállástól függetlenül ő fog majd veled együtt rémülten keresgélni a romok között. Sem marslakók, sem eszkimók nem fognak megküzdeni az életedért. Tiszteld a valóságot és az életedet és akkor rájössz, hogy a barátaid, rokonaid, a veled egy nyelvet, egy műveltséget birtokló emberek nélkül sehova sem jutsz.
Arivistus
2015. december 12. 08:41
Abszolút nem tetszik, hogy az USA már megint kavarja a... ürüléket, DE ha egyszer megoldódik a konfliktus - akár így akár úgy - akkor meg lehet mondani a migránsoknak, hogy menekültségük véget ér, fájó szívvel búcsút kell vennünk tőlük, mehetnek vissza a halál faszára.
Takel
2015. december 12. 01:21
Na akkor tényleg le lesz verve az ISIS, mert már mindenkinek kínos. Az általa elfoglalt szíriai-iraki területen létrehoznak egy szunnita bábállamot, hogy elválasszák vele egymástól Szíriát és Irakot. Olaj lesz a seggük alatt elég, a demokráciacsinálás alól mentességet kaphatnak (vagy választhatnak maguknak egy "mérsékelt" iszlamista bandát). A kurdok pedig alighanem megint csak nézhetnek ki a fejükből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!