Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings

2013. július 13. 09:39

Megvonta Franciaországtól a lehetséges legjobb, „AAA” államadós-osztályzatot pénteken Fitch Ratings, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az adósságfolyamatok rosszabbak a cég által eddig vártnál.

2013. július 13. 09:39

A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentette, hogy Franciaország hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának besorolását egy fokozattal „AA plusz”-ra rontotta. Az új osztályzat kilátása ugyanakkor stabil. A Fitch a leminősítéshez fűzött indoklásában kiemelte, hogy felülvizsgált előrejelzése szerint a bruttó francia államadósság-ráta a cég által korábban vártnál magasabb szinten, a hazai össztermék (GDP) 96 százalékán tetőzik 2014-ben, és erről a szintről is csak fokozatos ütemben csökken majd. A cég várakozása szerint az államadósság-ráta még 2017-ben is 92 százalék lesz.

A Fitch Ratings eddigi prognózisa azt valószínűsítette, hogy a francia államadósság-ráta 94 százalékon éri el legmagasabb szintjét, és 2017-re 90 százalék alá csökken. A hitelminősítő péntek esti londoni elemzésében hangsúlyozta, hogy a francia államadósság-ráta lényegesen meghaladja a cég által „AAA” besorolással ellátott szuverén adósok mediánértékét, amely jelenleg 49 százalék. Az Egyesült Államok az egyetlen „AAA” besorolású gazdaság, amelynek Franciaországénál magasabb államadósság-rátája van, ám az amerikai gazdaság finanszírozási rugalmassága és adósságtűrő kapacitása kivételes, tekintettel arra, hogy a dollár a világ elsőszámú tartalékvalutája – áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő közölte, hogy az idei egész évre recessziót vár a francia gazdaságban, és a későbbiekben is gyengébb teljesítményeket prognosztizál, mint a francia kormány. A Fitch előrejelzése szerint a francia GDP-érték az idén 0,3 százalékkal visszaesik, és jövőre is csak 0,7 százalékkal, 2015-ben pedig 1,2 százalékkal növekszik. A kormány hivatalos előrejelzésében erre a három évre 0,1, 1,2, illetve 2,0 százalékos növekedési ütemek szerepelnek. A másik két globális hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Standard & Poor's már hónapokkal ezelőtt megvonta Franciaországtól ugyanezt az elit államadós-osztályzatot.

Franciaország az intézményi kötvénybefektetők szempontjából így már végképp kikerült az „AAA” osztályzatú államadósok köréből, a befektetési alapok ugyanis általában azokat a szuverén adósokat tekintik „AAA” kategóriásnak, amelyekre legalább két hitelminősítő ilyen besorolást tart érvényben. Ennek nagy jelentősége lehet az euróövezeti válságkezelő rendszerek (EFSF, ESM) piaci finanszírozási költségei szempontjából, mivel e mechanizmusok második legnagyobb szuverén garanciavállalója Németország után Franciaország.

A legnagyobb EU-gazdaságok közül már csak Németországnak van mindhárom globális hitelminősítőnél „AAA” államadós-besorolása. A világ legnagyobb gazdasági erőcentrumait sújtó gyors ütemű hitelminősítési erózióra a nagy londoni befektetési házak már jó ideje felhívták a figyelmet. A JP Morgan globális befektetési szolgáltató csoport nemrégiben ismertetett átfogó felmérésében kimutatta, hogy 2007-ben a világgazdaság összteljesítményének csaknem 50 százalékát az „AAA” elit besorolással és stabil osztályzati kilátással ellátott gazdaságok adták. A ház felmérése szerint azonban 2012 végén a globális GDP-értéken belül már alig 15 százalék volt azoknak a szuverén adósoknak a súlya, amelyekre legalább két nagy nemzetközi hitelminősítő e lehetséges legjobb besorolást tartotta érvényben.

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. július 13. 15:40
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_credit_rating Megmondja a tutit a fitch-úr!!!
egysegelem
2013. július 13. 14:51
Mo eletkeptelen az ott termelo multicegek nelkul.
Mystes
2013. július 13. 13:57
Az EU magját anno azért hozták létre, hogy Németországot katonailag kordában tartsák. Meg is látszik rajta...
tetigi
2013. július 13. 13:10
Next: a magyar atombomba! Tán még egy éve sincs Párizsban, de a francia gazdaságot máris leértékelték. Ki gondolta volna róla, hogy egyszer ilyen fontos tényezővé növi ki magát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!