Cserélődnek Obama kulcsminiszterei

2012. november 09. 08:00

Az újraválasztott Barack Obama elnök kormányában az elkövetkező hónapokban személycserék várhatók több kulcstárca, így a külügy-, a pénzügy-, a védelmi, az igazságügyi és a belbiztonsági minisztérium élén – írták pénteken az amerikai napilapok.

2012. november 09. 08:00

Hillary Clinton korábban többször is bejelentette, hogy nem kíván szerepet vállalni egy második Obama-kormányzatban, s noha októberben a The Wall Street Journalnak adott egyik nyilatkozatában célzott rá, hogy maradna még egy kis ideig, megfigyelők szerint nem sokkal az elnöki beiktatás, vagyis január 20. után távozik majd a posztjáról.

A legesélyesebb utódai között John Kerryt, a szenátus külügyi bizottságának elnökét és Susan Rice ENSZ-nagykövetet szokták emlegetni. Többen tippelnek Kerryre – akinek apai nagyanyja Budapesten született. Egyfelől azért, mert Rice hitelességére árnyék vetődött a bengázi amerikai konzulátus elleni terrortámadás utáni nyilatkozatai miatt, másrészt azért, mert a demokraták megerősödtek a szenátusban, s ezért meg merik kockáztatni, hogy Kerry felszabaduló szenátori posztját Massachusettsben esetleg az a republikánus Scott Brown hódítsa el, akinek a 2009-ben ugyanott sikerült megszereznie az elhunyt Edward Kennedy szenátori székét, de a keddi választáson alul maradt Elizabeth Warrennel szemben.

A konzervatív The Washington Times megpendítette, hogy az elnök részéről szép gesztus lehetne, ha a kétpárti együttműködésre való törekvés jegyében a távozó, a republikánus előválasztáson vereséget szenvedett Richard Lugar szenátornak, a külügyek nagy öregjének ajánlaná fel a diplomáciai tárcát. Az Obama-kormánynak Robert Gates védelmi miniszter távozása után már csak egyetlen republikánus tagja maradt, Ray LaHood közlekedési miniszter személyében, aki valószínűleg megmarad posztján.

Várhatóan ugyancsak távozik Timothy Geithner pénzügyminiszter, akinek bársonyszékét a különböző találgatások szerint Jack Lew, a Fehér Ház kabinetfőnöke, esetleg Lew egyik elődje, Erskine Bowles vagy Suzanne Nora Johnson, a Goldman Sachs volt alelnöke örökölheti.

Leon Panetta védelmi miniszter távozása az amerikai költségvetést fenyegető „pénzügyi sziklaszirt”-válság megoldása utáni időre, talán tavaszra várható. A „sziklaszirt” elnevezés arra utal, hogy a kongresszus és a Fehér Ház tavalyi adósságlimit-vitáját lezáró kompromisszum részeként kidolgozott kiigazító csomag maradéktalan érvényesítése – vagyis a költségvetési tételek egyenlő arányban történő megnyirbálása – esetén az amerikai gazdaság „a szakadék széléről” ismét recesszióba zuhanhat.

Sajtóértesülések szerint az egyik lehetséges utód a Pentagon élén Panetta helyettese, a kiváló pénzügyi szakemberként ismert Ashton Carter lehetne, egy másik pedig Michele Flournoy volt védelmi államtitkár, aki politikai szempontból közelebb áll az elnökhöz.

Eric Holder igazságügyi miniszter még nem döntött véglegesen a távozásról, de a médiában szárnyra kapott információk szerint a nyár beálltáig, de legkésőbb 2014-ben menni fog. Holder republikánus támadások célpontjává vált a balul elsült Fast and Furious fedőnevű akció miatt, amikor titkosszolgálati eszközökkel azt próbálták meg lekövetni, hogy az Egyesült Államokból hogyan jutnak el a fegyverek a mexikói drogkartellekhez, de a harceszközöknek nyoma veszett.

Holder posztjának első számú várományosa az amerikai lapok szerint Janet Napolitano jelenlegi belbiztonsági miniszter lehet.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bookmark
2012. november 09. 10:32
Ha a Clitonné kikerül a képből máris jobb lesz a helyzet. Nagyon megöregedett és annyi diplomáciai zavart okozott, hogy jobb ha visszavonul. Mire tippeltek a választás után hány nappal fogja a Rothschild-cionista Netanjahu megtámadni Iránt tiszta önvédelemből? Direkt nem írtam zsidót, mert a kettő nem ugyanaz. Az egy másik vallás. Izrael zsidó lakossága ugyanúgy áldozat lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!