EP-alelnök: Lengyelországot és Magyarországot nem érdekli a párbeszéd

2022. január 20. 08:44

Michal Simecka szerint az EU azonban jelentős haladást ért el az értékei védelmében, elsősorban a jogállamisági mechanizmus bevezetésének köszönhetően.

2022. január 20. 08:44
null

A szlovák SME című lapban interjú jelent meg Michal Simeckával, akit kedden az első szlovákként az Európai Parlament alelnökévé választottak. Simecka Brüsszelben azt akarja elérni, hogy az európai pénzeket csak olyan országok kapják meg, amelyek betartják a jogállam alapelveit. 

A lap idézve az interjúból azt írja: Brüsszel többszöri kritikája után sem szabadabbak a magyarországi médiumok és az intézmények. A kérdésre válaszolva, hogy hogyan segíthetne az Unió Szlovákiának ha fennállna a veszély a média és az intézmények hatalomba kerítésére, Simecka elmondta, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal évekig párbeszédet folytattak arról, hogyan lehetne ezeket a problémákat megoldani,

miközben teljesen nyilvánvaló, hogy Budapestet és Varsót nem érdekli a párbeszéd.

Ennek köszönhetően is az EU jelentős haladást ért el az értékei védelmében. Éppen ezért létezik ma egy olyan mechanizmus, amely szélsőséges esetben leállítja az európai támogatások felhasználását és a helyreállítási alapot is, ha egy ország szisztematikusan rombolni fogja a demokráciát és gyengíteni a független bíróságokat és médiát.

Nyitókép: Facebook

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anna bolena
2022. január 23. 14:48
Simeckának már az apja is egy rendkívül sötét figura volt, ő továbbviszi ezt a vonalat. Lenne mit Szlovákiában söprögetni a saját küszöbük előtt, de csak a szálkát látják, a saját gerendájukat nem.
Sabotage
2022. január 22. 05:31
O1G- nek az EU. Csak pénzeszsák! A pénzért ők vinnyognak, és ha nem lesz, az lesz a vesztük!! Lehet hogy 2022- ben még nyernek, de ezzel Magyarország nagyon sokat veszít!!! A maffia család már megszedte magát, ha bukta lesz hű álkeresztény kezükre cserben hagyják az országot, !!!! Hogy is mondta Lázár: "amit mi elkúrunk azt ti fizetitek vissza" !!!! O1G is egyszer kidurran aztán mehetnek az alattvalói is a levesbe!!!
zuriktodor
2022. január 21. 15:06
igen. minket most éppen a vita érdekel.
Forgalmazó
2022. január 20. 22:30
Zsebhokis maszat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!