Újra tárgyalnak Bős-Nagymarosról

2013. február 16. 10:14

Új magyar és szlovák tárgyalóbiztosokkal folytatódnak a közeljövőben a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos magyar-szlovák egyeztetések, a magyar fél továbbra is az ökológiai, természetvédelmi érdekekre helyezi a hangsúlyt az energiatermeléssel szemben – mondta Székely László napokban kinevezett miniszteri biztos az MTI érdeklődésére.

2013. február 16. 10:14

A vízlépcső megépítéséről három és fél évtizede, 1977-ben kötött nemzetközi egyezményt a két ország, ám magyar oldalon a természetvédők fellépése nyomán a beruházás leállításáról döntöttek. Ezután Szlovákia folytatta a vízmű építését, elterelte a Duna vizének jelentős részét, mire Magyarország nemzetközi bírósághoz fordult. A hágai fórumon 1997-ben megszületett döntés kimondta, hogy mind a vízlépcsőszerződés felmondása, mind pedig a folyó elterelése jogtalan cselekmény volt, ezért a feleknek kártérítést kell fizetniük egymásnak.

Azóta zajlanak az egyeztetések a két ország között a hágai döntés végrehajtásáról. Az elmúlt években Szabó Marcel környezetvédelmi és nemzetközi jogász vezette a magyar tárgyalódelegációt, ám őt 2012 őszén a parlament megválasztotta az ombudsman jövő nemzedékekért felelős helyettesének. Ezt követően nevezte ki az igazságügyi tárca vezetője Székely Lászlót, aki már több mint tíz évvel ezelőtt, az első Orbán-kormány időszakában is vitte ezeket az ügyeket. A miniszteri biztos az MTI-nek elmondta: február végén vagy március elején sor kerülhet az első találkozóra, amelyen szlovák oldalon is új vezetője lesz a delegációnak. Abban kell megegyezni, hogy a meglévő létesítményekkel miként lehet megvalósítani az 1977-es szerződésben megfogalmazott célokat. A magyar érdek egyértelműen a jelenleginél kedvezőbb vízmegosztás elérése elsősorban természetvédelmi megfontolásokból, különösen a Szigetköz védelme miatt – mutatott rá Székely László.

Jelenleg a folyó vízhozamának csupán 17 százalékát kapja meg az ország, holott a fele illetné meg – jegyezte meg a biztos. A magyar ajánlat már 2000-ben az volt, hogy az ország hajlandó lenne lemondani a bősi vízi erőműben megtermelt elektromos áramról és az erőműrendszerben meglévő tulajdoni hányadáról, ha Szlovákia több vizet engedne az Öreg-Duna medrébe, és tudomásul venné, hogy nem épül meg a nagymarosi duzzasztó. Székely László „határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos” megbízatása fél évre, 2013. január 20-tól július 19-ig szól. Tevékenységét a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítja.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2013. február 16. 23:04
Ez sajnos ma már a veszett fejsze nyele. A szlovákok mindig tudnak azzal érvelni, hogy minket is megvédenek egy nagy dunai árvíztől a víztározójukon keresztül. Még annak idején néztük el azt, hogy úgy gondoltuk, hogy nem tudnak egy ekkora művet megépíteni, és majd tovább tárgyalunk.
toportyántiszteletes
2013. február 16. 12:37
Ennyit ért el a magyar diplomácia 22 év alatt?
krotak
2013. február 16. 11:44
Ha kicsivel később következett volna be a "rendszerváltozás", most eggyel kevesebb gondunk lenne.
kjkj945
2013. február 16. 11:15
benesről mikor tárgyalnak???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!