Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Áldott az asszonyok között, áldott minden ember között.
A Napba öltözött asszony, akiben csalódni nem lehet. Százmilliók vallják édesanyjuknak, ő pedig egyenként és egyaránt szereti gyermekeit. Mi, magyarok még jobban kötődünk hozzá, egyenesen Nagyasszonyunknak szólítjuk, s ezer éve élünk oltalma alatt. Mária megdöbbentő személy.
A biblikusok szerint, amikor az angyali üdvözlet elhangzik, s Mária megtudja, hogy a Megváltó anyja lesz, alig 16 éves.
Törékeny kislány, előtte az élet. Egészen tiszta, szeplőtelen és szép: úgy képzelem, hogy lelke tisztasága meg is látszott rajta. S ez a kislány egyszerre a történelem középpontjába kerül, hogy aztán a világ végezetéig ottmaradjon, s amikor kétezer éve visszhangzó „igenje” elhangzik, nincs semmi más, amire alapozzon, csak a hite. De az tengermély. Mindent elsöprő. Erőteljes. Olyan tiszta, mint ő maga.
Ott van tehát ez a názáreti lány, akivel megfordul a világ, s lassanként rádöbben, micsoda szerepe van a Teremtő tervében, micsoda kegyelem éri, milyen kiváltság. Áldott az asszonyok között, áldott minden ember között.
Majd következik 33 év, amelyben egyszerre kulcsfigura és erős háttér. Nevel, megtanítja a törvényt, aggódik, gondoskodik, szeret.
Békés otthont teremt és így szolgálja gyermekét, Urát. Magával ragadó lehetett az a bölcs gyöngédség, amivel Mária szeretni tudott, szinte egyedülálló, mégis, ugyanezt a bölcs gyöngédséget hordozza minden édesanya, amikor szeretettel fordul gyermekéhez – ez az attribútum az övék, mi pedig csak félszegen, irigykedve nézzük, miközben férfi lelkünket is betölti az otthon melege. Tőlük kapjuk ajándékba.
Abban a három évben, amikor Jézus fellép és nyilvánosan működik, ő követi, issza a szavakat ugyanúgy, mint hajdan a pásztorok és a bölcsek betlehemi látogatásakor. Egyre mélyebb a hite, akkor is, ha a csodajelek évtizedek óta részei az életének.
A természetfelettit befogadja a természetes. Mária rendíthetetlen. Az marad a Golgotán is, az utolsó szavak pillanataiban is,
amikor fia gondoskodik róla, amikor összetörik az anyai szív, ahogy harminchárom évvel azelőtt elhangzott a próféciában. Zokog, mert ember, de hisz rendületlenül – mert ő Mária.
Ennek a gyönyörű asszonynak a szíve telve van szeretettel és békességgel.
Hiába gondolják a harmadik évezred első évtizedeiben mind többen ezt valamiféle dajkamesének (miközben valláspótlékok után nyúlnak, hogy hangos jajkiáltásukat valahogy időleg elhallgattassák), nem csak a múltban, de napjainkban is milliók tapasztalják mindezt. Mostanában sokszor kérem az Urat, hogy mutassa meg nekem Mária arcát. Úgy hiszem, a szeretet és békesség arca az övé. Éppen az, amire mindannyian vágyakozunk, amire mindannyiunknak égető szüksége van. A körülöttünk tomboló világnak úgyszintén.
Szemlélnünk kell Máriát. Tanulnunk tőle. Kérni, hogy segítsen. Jézushoz vezet.
Mária, Béke királynője, könyörögj értünk!
(Nyitókép: A Liliomok Szűze (La Vierge au lys) – W. A. Bouguereau festménye Szűz Máriáról és a kis Jézusról, részlet)