Kultúrharc a törvények felett

„A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. tv. (pedofilellenes törvény) egy klasszikus salátatörvény: a címben meghatározott cél érdekében mindösszesen tizenegy darab, teljesen különböző szabályozási területen módosított törvényeket. A tavalyelőtti salátából – történetünk szempontjából – az 1997. évi XXXI. tv. (gyermekvédelmi törvény), a 2011. évi CCXI. tv. (családvédelmi törvény) és érintőlegesen a 2010. évi CLXXXV. tv. (médiatörvény) módosítása érdekes. Elöljáróban érdemes felidéznünk a 2010. évi CXXX. tv. (jogalkotási törvény) 3. §-ának két mondatát: »Az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű.«

A múzeumokra (és könyvtárakra) hatályban van egy szektorális törvény, mégpedig a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. (közművelődési törvény). Ennek 1. és 5. §-ából pontosan kiolvasható, hogy a muzeális intézmények tevékenységének és feladatellátásának, valamint a közgyűjteményekben őrzött kulturális javakhoz történő hozzáférésnek a szabályait, továbbá a muzeális intézményekre, fenntartóikra és foglalkoztatottaikra, a kulturális örökség muzeális intézményekben őrzött elemeire, valamint a muzeális intézmény szolgáltatásait igénybe vevőkre vonatkozó előírásokat ez a törvény szabályozza. Magyarán: ha a jogalkotó korlátozni óhajtja, mondjuk, egy életkori csoport hozzáférését a múzeumokban kiállított bizonyos kulturális javakhoz (pl. fotóművészeti alkotásokhoz), úgy – a jogalkotási törvényben írottakra is figyelemmel – a közművelődési törvényt kell ennek megfelelően módosítania. 

A pedofilellenes törvény azonban a közművelődési törvényt egyáltalán nem nyitotta meg. 

(...)

El kéne dönteni végre, melyik játékot játsszuk? Egy öntudatos jogállamban tudniillik még a keresztállításra is vonatkoznak betartandó építésügyi rendszabályok, továbbá a kultúrharcos felbuzdulásában elmulasztott törvénymódosítás miatt nem a jogalkalmazókon verik el a balhét. Egy öntudatos jogállamban ugyanis a hatalom a jognak alávetett, ergo magára nézve is feltétlen kötelezőnek fogadja el az amúgy maga által alkotott normákat, a politikai akarat pedig minden esetben jogi normákon – s nem pedig kabinetirodából szétküldött kommunikációs segédleteken – keresztül érvényesül. Lehet persze azt gondolni, hogy a jogállami játéknak túl nagy a politikai költsége. Így tett a Nagy-Szénáson – és nem Hegyi-Karabahban – keresztényüldözést vizionáló külügyi államtitkár is. Ebben az esetben ki kell mondani, hogy a jogi normák Magyarországon nem feltétlenül érvényesülnek, azokat a kereszténydemokrata jelmezben végzett politikai termékértékesítés szempontjai bármikor felülírhatják. Nincsen ebben semmi Közép-Európában szokatlan, csak akkor nem kell sértődött leveleket írogatni Stockholmba.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner