„A tisztességes középosztályt nem illik fenyegetni” – mondta hat éve Gyurcsány a mostani kampányszlogenjéről

2023. október 07. 08:21

Ma már úgy gondolja a DK elnöke, a gazdagoknak hazafias kötelességük, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá a haza jólétéhez.

2023. október 07. 08:21

A Demokratikus Koalíció legfrissebb kampányszlogenje a gazdagok megadóztatására épül. „Vegyük vissza az államot, fizessenek a milliárdosok” – mondják, ami ellentétben áll azzal, amit hat évvel ezelőtt, 2017-ben képviseltek. Akkor még nem volt szó a gazdagok megadóztatásáról.

A DK most azt ígéri, kormányra kerülése esetén újraosztanák az állami vagyont, megadóztatnák a tőkét, és átláthatóbbá tennék a politikai döntéseket – írja a Telex. A lap felidézi Gyurcsány évadnyitó beszédét, amikor azt mondta:

„Amikor azt mondom, hogy nincs mese, fizessenek a gazdagok, és vegyék tudomásul, hogy mi pedig vissza fogjuk venni az ország irányításának lehetőségét, jogát és hétköznapi gyakorlatát, akkor szó sincsen fenyegetésről.”

Szerinte ez csak figyelemfelhívás, hogy akinek több van, annak hazafias kötelessége nagyobb mértékben hozzájárulni a haza jólétéhez.

Hat éve, a 24.hu-nak adott interjúban ennek pont az ellenkezőjét állította. „Botka László tévedett a Fizessenek a gazdagok-kampánnyal. A tisztességes középosztályt nem illik fenyegetni, őket inkább támogatni kell” – mondta akkor az egykori miniszterelnök, aki úgy látszik, azóta teljesen másképp látja a világot.

Nyitókép: Képkocka, Facebook-videó

 

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
johannluipigus
2023. október 07. 09:39
Ha jól tudom, te is milliárdos vagy az anyósodnak köszönhetően, de nem hallottam eddig arról, hogy a vagyonod egy részét a haza üdvére fordítottad volna.
states-2
2023. október 07. 08:27
Na jó, de azóta kétszer szopott az urnáknál, amitől szociálisan érzékeny lett. Képzeljük el, milyen érzékeny lesz 2026-ban, az ötödik szopás után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!