Szlovák külügyminiszter: Nem megyek át a szomszéd kertjébe felújítani a fáskamrát, anélkül hogy őt megkérdezném róla!

2021. október 24. 13:40

A szlovák külügyminiszter többször is hangsúlyozza: Szlovákia számára létfontosságú az Európai Unió, sokkal fontosabb, mint a visegrádi együttműködés.

2021. október 24. 13:40
null

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, a szlovák külügyminiszter jelezte Szíjjártó Péternek: Szlovákia tudni szeretné, hogy a magyar állam mit vásárol az országban. Az aktuality.sk terjedelmes interjút közölt a szlovák külügyi tárcavezetővel – olvasható a ma7.sk-n, ami a portál szerzője szerint Korčok számára nem csak arra volt kiváló alkalom, hogy újra hitet tegyen nyugati, atlantista elköteleződése mellett, de arra is, hogy tovább élezze a már eleve általa kreált konfliktust.

Az interjú tulajdonképpen egyetlen vezérgondolaton alapul, amely iskolapéldája lehetne a görög retorikai hagyomány szerint hamis dilemmának nevezett érvelési hibának.

miközben azt sejteti, a magyar kormány szeretné kiszakítani Szlovákiát a brüsszeli akolmelegből” – írja Pomichal Krisztián.

Földvásárlás és a konzulátus ügye

Korčok az interjúban elmondja, semmiféle belpolitikai szándék nem rejtőzik az időzítés mögött, a diplomáciai tárgyalások megoldás nélkül maradtak, ezért kellett a külügyminiszteri találkozó után a nyilvánosság előtt is beszélnie a földvásárlási ügyről. Azt állítja, pusztán azért kérdezett rá a magyar félnél, miért akar földeket vásárolni, épületeket venni vagy templomokat felújítani, mert az „meghaladja a standard államközi viszonyok” kereteit.

„Itt mind a riporter, mind Ivan Korčok szándékosan figyelmen kívül hagy egy nagyon fontos tényt: elhallgatják, hogy a földvásárlási alap keretében nem a magyar állam vásárolt volna földeket, hanem magyar állami támogatással vásárolhattak volna földeket magyar mezőgazdasági vállalatok, ahogy az hektárszámra zajlik szerte az országban – például dán vagy kínai állami tőkéből” – jegyzi meg a szerző, majd hozzáteszi: A Kassán vásárolt épületek kapcsán pedig azt felejtik el kellően kiemelni, hogy a magyar kormány tulajdonába került egyik épületbe a kassai konzulátus költözött – a törvény és a szokásjognak megfelelő eljárás során.

Korčok azt állítja, a sajtóból értesült arról, Magyarország konzulátust költöztet az egyik épületbe.

A miniszter azt mondja, a pozsonyi nagykövetségi épület megvásárlásáról értesítették, a kassai konzulátuséról viszont nem, azt a sajtóból tudta meg.

Beneš-dekrétumok és a Felvidék elnevezés

Az interjút olvasva tehát nem lehet nem feltételezni, hogy ne szándékos feszültségkeltésről lenne szó” – szögezi le Pomichal. „A miniszter ugyanis az interjú egészében úgy beszél a Felvidéken zajló, magyar pénzből finanszírozott felújítási munkálatokról, mintha azok titokban, a szlovák fél háta mögött zajlanának.”

A probléma abban áll, hogy 2004-ben megegyeztünk egy bizonyos módszerben, hogy ezek a támogatások hogy érkeznek majd ide. Ettől fokozatosan eltért a gyakorlat” – mondja Korčok.

A ma7.sk szerzője szerint az egész beszélgetés egyik legfelháborítóbb eleme, hogy a szlovák külügyminiszter számon kéri a magyar államot, amiért az történelmileg érzékeny témákat nyit meg és nem tartja tiszteletben a kényes kérdéseket,

s közben úgy fogalmaz „eltérő véleményünk” van a Beneš-dekrétumokról, amelyek „Magyarország számára problémát" jelentenek.

Ezt követően a szlovák külügyminiszter kifejti, nem érti, a felvidéki magyar sajtó miért állítja be őt sovinisztának vagy magyarellenesnek. Egy augusztusi FB-posztja kapcsán, amelyben nehezményezte a Felvidék kifejezés használatát, elmondta: ő is 30 éve vegyes környezetben él, Szencen, a legjobb barátai magyarok, nincs azzal semmi baj, ha egymás közt a kocsmában vagy akárhol a  Felvidék kifejezést használják, de hivatalos kommunikációban ez megengedhetetlen.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csakislovacska
2021. október 26. 07:55
Ezúttal telibe talált a tót korcs,felvidék valóban fáskamra! Csakhogy a Magyar Királyság és a Szent Korona tulajdona! Elég dacos a világ,hogy nem akarja észrevenni,hogy Hitler zsarolása nyomán ültették őket a nyakunkba! Biciklit lopni is bűn hát még országot,címert,mindent is! De ne csüggedjünk az Idő mindent elmos,ami nem igaz! Korcsék nem államalkotó nemzet!
bunko_jobbos
2021. október 25. 09:35
Megtalálták a módját, hogy hogy fúrják meg a V4-eket. A tótoknál mindig vevők a magyarriogatásra. Ez van.
zuriktodor
2021. október 25. 09:27
Talán azért, mert rohadtul nincs rendben, hogy dél-szlovákia, meg a keleti rész teljesen le van szarva, de évtizedek óta. Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy a szlovákok szeretik a magyar kisebbséget is egy kicsit tőlük lejjebb tudni. Amikor egy olyan nép alkot kisebbséget, amelyik a szomszédban több mint ezer éve országszervező, akkor máshogyan kell viszonyulni a dolgaikhoz. Költünk arra, amire ők nem voltak hajlandók. Az pedig már tényleg kicsit karcolja az udvariasság határát, hogy azt feltételezték rólunk, hogy a békediktátummal részünről véget ért az ügy. A terület elvesztését tűrjük, de sosem mondtunk le a mieinkről. A területi integritásukat nem fenyegetjük, de a magyar nemzet társadalmi és gazdasági szövete bele fog nőni Szlovákiába és a környező országokba, 1100 év alatt megszokhatták volna, hogy itt élünk, nem szeretjük, ha félre akarnak lökni minket és simán túlélünk bármit.
Fila2020
2021. október 25. 06:40
A szlovák, kormányon lévő erők a látottak alapján elővették a magyar kártyát, ha már kormányozni nem tudnak. Ez tartja őket egyben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!