Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Dormánfalva polgármestere több temetőfoglalót is kitüntetésben részesített.
Kitüntetéseket adott át Constantin Toma, a Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) polgármestere pénteken azoknak, akik június 6-án a magyarok élő láncát megkerülve elsőkként jutottak be az úzvölgyi katonatemetőbe, és annak az ortodox papnak is, aki az erőszakos temetőfoglalás után felszentelte a román hősök parcelláját. Pénteken, a román hadsereg napja alkalmából ugyanazok a nacionalista szervezetek tartottak megemlékezést az úzvölgyi katonatemetőben, amelyek június 6-án felvonultak a környék katonatemetőinél, és erőszakkal behatoltak a magyarok által élő lánccal védett úzvölgyi katonatemetőbe. A pénteki megemlékezés azonban már kizárólag az úzvölgyi katonatemetőre korlátozódott. Az Agerpres hírügynökség 600-ra becsülte a résztvevők számát, akik közül többen népviseletben, román zászlókat lobogtatva vagy fáklyával a kezükben vonultak be a temetőbe.
Az MTI a Székelyhon.ro portál helyszínen tartózkodó tudósítójától megtudta: a pénteki megemlékezés himnuszénekléssel kezdődött, majd ortodox gyászszertartással folytatódott. Ezt követően felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik – a szervezők véleménye szerint – az úzvölgyi katonatemetőben nyugszanak. Minden név elhangzása után a tömeg jelennel felelt. A rendezvény ünnepi szónoka Constantin Toma polgármester volt, aki megemlítette: az általa vezetett önkormányzat nem nézhette tétlenül mindazt, ami a temetőben az utóbbi ötven évben történt. A polgármester helyesnek tartotta, hogy szimbolikus kereszteket állítottak a temetőben azoknak, akik védték ezt a területet. A polgármester „Úzvölgye fiai” kitüntetést adott át azoknak, akik június 6-án elsőkként hatoltak be a katonatemetőbe, és felszentelték a román parcellát, és a kelta keresztes emlékművet. Kitüntetést vehetett át az a 14 éves fiú, aki elsőként jutott a temetőbe, és a második világháborúban elesett magyar katonáknak emléket állító kőtömb tetejére felmászva lengette perceken át a román zászlót, valamint az az ortodox pap is, aki a felszentelési ceremóniát vezette.
Darmanesti önkormányzata áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott, és a magyar közösség magyar temetőként tartott számon. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem Úzvögyében temették el azokat a román katonákat, akiknek a sírját korábban ott feltételezték, és a Hargita és Bákó megye határán, vitatott területen fekvő temetőben a tárca szerint 11 román katona nyugszik. A magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka július végén a Tusványoson szervezett pódiumbeszélgetésen olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek tanúsítják, hogy a románnak tekintett katonák sem valamennyien románok. Közülük öten a magyar hadseregben szolgáltak, egy korábbi kutatás pedig további egy katonáról megállapította, hogy az orosz hadseregben szolgált.
(MTI)