Gruevszki attól tartott, hogy meggyilkolják a börtönben

2019. február 03. 10:31

Videóinterjút adott a volt macedón kormányfő.

2019. február 03. 10:31

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök azért menekült el hazájából, mert olyan információ jutott a tudomására, hogy a börtönben meg akarják gyilkolni – derül ki abból az interjúból, melyet a politikus szombaton adott a Szitel nevű macedón tévéadónak.

A politikus most először adott interjút, mióta elhagyta Macedóniát. Azt mondta: eredeti szándéka az volt, hogy börtönbe vonul, és letölti büntetését, annak ellenére, hogy „jogalap nélküli, idióta ítéletet” hoztak ellene. A politikust hivatali visszaélés miatt két év börtönre ítélték.

„Aztán olyan információ birtokába jutottam, miszerint valaki eltervezte, hogy a börtönben kiiktat engem. Ezért meggondoltam magam” – magyarázta a politikus az interjúban. Azt is elmondta, hogy értesülése olyasvalakitől származott, aki jól ismeri a börtönben zajló dolgokat.

„Nem nevezhetem meg, hogy ki áll emögött a cselszövés mögött, mert egyelőre nem tudom bizonyítani, de ez után úgy döntöttem, hogy elhagyom Macedóniát” – fejtette ki Nikola Gruevszki.

Gruevszki 2006 és 2016 között volt miniszterelnök. Azért ítélték el, mert közpénzből páncélozott Mercedest vásároltatott magának 600 ezer euróért (kb. 190 millió forint). Emellett még öt ügyben folyik ellene eljárás hazájában. Szökése után nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Tavaly novemberben kért és kapott menekültstátust Magyarországon.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amaurote
2019. február 03. 23:57
mást is befogadunk, aki veszélyben van egy börtönben? :D
péterx
2019. február 03. 21:26
Sajnos, a politikai praxisban - viszonylag új ötletként - szokás lett jogi úton félreállítani az ellenfelet / pl. Ukrajna /. Ennek a legsúlyosabb variációja, ha még meg is öletik a börtönben. Megértem Gruevszkit.
Lotti
2019. február 03. 19:58
"Természetesen" likvidálni akarták. Úgy ahogy Bangónét is. Akit ugye beporoztak......
qwsqws
2019. február 03. 16:17
A tehén Angélának több páncélozott Mercedese meg Audija is van a német adófizetők pénzéből, szerintem akkor börtönben a helye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!