Orbán Viktorról, Bayer Zsoltról, Novák Elődről és az Iszlám Államról értekezett az amerikai külügy

2017. augusztus 15. 23:34

Többek között Orbán Viktorral, Bayer Zsolttal, Novák Előddel és az Iszlám Állammal foglalkozott a vallásszabadságról szóló éves jelentésében az amerikai külügyminisztérium.

2017. augusztus 15. 23:34

Noha Donald Trump a kampánya során megígérte, hogy az USA nem fog beavatkozni más országok belügyeibe, az amerikai külügyminisztérium újfent elkészítette a vallásszabadságról szóló világméretű, éves jelentését. A jelentésben szó esett a vallásszabadságot ért legsúlyosabb támadásokrók, amelyeket az Iszlám Állammal kapcsol össze az írás, de említésre kerültek a magyar viszonyok is, így Orbán Viktorról, Bayer Zsoltról és Novák Elődről is írt a külügyminisztériumi anyag. A jelentésben ugyanazok a kritikák jelennek meg Magyarországgal szemben, amelyeket korábban Hillary Clinton és John Kerry demokrata külügyminiszterek is megfogalmaztak.

Magyarországgal foglalkozó fejezet bevezetőjében a jelentés megállapítja, hogy a magyar alaptörvény garantálja a vallásszabadságot és tiltja a vallási diszkriminációt, illetve vallási közösségek méltóságát sértő beszédet.

Magyarországot bírálják

A jelentés ugyanakkor a menekültkérdéssel foglalkozva arról ír, hogy a tavaly októberi, a kormányzat kezdeményezésére a menekültek befogadásáról tartott népszavazás előtt a miniszterelnök és kormánytagok ismételten migránsellenes és iszlámellenes retorikával éltek. 

„Orbán Viktor miniszterelnök és más tisztségviselők Európa keresztény értékei megvédésének fontosságáról beszéltek a muszlim migránsok áradata ellen, hangsúlyozva,  hogy nem lehet őket az európai társadalomba integrálni” – állapítja meg a jelentés, hozzátéve, hogy a magyar miniszterelnök szerint „minden egyes migráns biztonsági és terrorkockázatot jelent”. Megemlíti az összeállítás, hogy állami kitüntetést kapott Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapítója, akit a jelentés „nyíltan antiszemita újságírónak” nevez. A későbbiekben pedig a Mazsihiszra hivatkozva említést tesz Novák Előd jobbikos politikus kijelentéséről, aki a Saul fia című film kapcsán a „holokausztipart” bírálta. 

Antiszemita és iszlamofób incidenseket látnak

„Tavaly több támadást, diszkriminációt és gyűlöletbeszédet regisztráltak muszlimok és zsidók ellen, és 542 incidenst jegyeztek fel vallási tulajdon ellen” – állapítja meg a jelentés. Az antiszemita incidensek száma nem növekedett az előző esztendőhöz képest, viszont megnőtt a muszlimok elleni támadások száma. A Magyar Iszlám Közösség tájékoztatása szerint négy fizikai és három verbális incidens, valamint „körülbelül tizenkét diszkriminációs eset” történt muszlim kendőt viselő nőkkel szemben. A külügyi jelentésben meg nem nevezett muszlim vezetők szerint az áldozatok gyakran féltek bejelenteni az eseteket a rendőrségnek. 

A jelentés említést tesz arról, hogy amerikai tisztségviselők találkoztak magyar tisztségviselőkkel, kormánytagokkal, és kiállva a vallásszabadság mellett arra sürgették a magyar kormányt, hogy vizsgálja felül a 2011-ben hozott vallásügyi törvényt, amely amerikai megítélés szerint hátrányosan megkülönböztet bizonyos vallási kisebbségi csoportokat.

Az Iszlám Állammal is vannak gondjaik

A jelentés előszavában Rex Tillerson külügyminiszter leszögezte: a világban az egyik legnagyobb fenyegetést a vallásszabadságra az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenti.

„Az Iszlám Állam egyértelműen felelős az uralma alatti területeken a jazidik, a keresztények és a síita muszlimok elleni népirtásért”– fogalmazott az amerikai diplomácia irányítója. Hozzátette: „az Iszlám Állam az ugyanezen csoportok, továbbá egyes esetekben szunnita muszlimok, kurdok és más kisebbségek ellen elkövetett, emberiesség elleni bűntettekért és etnikai tisztogatásért is felelős”.  

(MTI)

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SilentBob
2017. augusztus 16. 13:39
Érdekes, hogy mások másképp látják. A Necenzurirano című horvát internetes hírportál a közelmúltban több cikkében foglalkozott a radikális iszlám terrorhálózatok európai terjeszkedésével. A lap szerint Magyarország az ezredforduló után kiemelt célpont lett az al-Kaida és Irán számára is, és ebben a stratégiában fontos szerepet játszott haláláig Eduardo Rózsa-Flores, valamint a vele kapcsolatban álló Jobbik, gerilla-szervezetek, valamint a Magyar Iszlám Közösség is. A horvát újság információit nem áll módunkban minden szempontból ellenőrizni, de az általuk felvázolt kép összecseng a megnevezett magyarországi szereplők nyilatkozataival. http://www.hetek.hu/fokusz/201004/terroristaszalak_a_magyar_belpolitikaban
pollip
2017. augusztus 16. 13:31
Gondolom, a németeknél minden rendben megy. Pedig dehogy: "Egyre rosszabb zsidónak lenni Németországban Sztankóczy András / 2017.08.16., szerda 12:00 / Egyre növekvő antiszemitizmust érzékelnek a Németországban élő zsidók. Egy frankfurti egyetemi kutatás szerint a zsidók háromnegyede nagy problémának nevezte a Németországban tapasztalható antiszemitizmust és hetven százalékuk semmi jóra nem számít, azaz egész pontosan arra, hogy a jövőben a zsidóellenesség csak növekedni fog. A kutatók az elmúlt egy év személyes tapasztalataira is kíváncsiak voltak. A megelőző tizenkét hónapban a megkérdezettek csaknem kétharmada (62 százalék) érzékelt rejtett antiszemitizmust, ami persze elég nehezen meghatározható és szubjektív kategória, ennél sokkal fontosabb, hogy csaknem egyharmadukat (29 százalék) nyíltan szidalmazták vagy sértegették zsidósága miatt, három százalékukat pedig fizikai atrocitás is érte. És bizony: utóbbit szinte minden esetben (81 százalék) muszlimok követték el. Úgyhogy ezek után nem meglepő, hogy a német zsidók többsége kritikusan tekint a bevándorlásra. Még szerencse, hogy ott az erős német baloldal, amelyik nyilván alig várja, hogy megvédjen egy fenyegetett kisebbséget. Gondolnánk. Hogy ez mennyire nincs így, arra egy példa a berlini Neukölln negyedből, amely ugye a magyar kormány szerint tipikus no-go zóna, a magyar kormány ellenfelei szerint pedig a multikulturalizmus idilli szigete. Amin viszont Neukölln kapcsán nem lehet vitatkozni, az az, hogy a negyed politikailag nagyon balos. Nos a kulturális sokszínűség jegyében itt nyitott két izraeli fiatalember egy könyvesboltot. S aztán itt is zárták be, miután elmondásuk szerint a helyi antifasiszták rájuk szálltak és folyamatosan fenyegették őket. Ízlelgessük: németországi antifasiszták holokauszttúlélők unokái ellen. És ha ez nem volna elég, még egy példa a német baloldal jelenlegi állapotáról. Nemrég adott remek interjút a szocdemek ifjúsági szervezetének vezetője. Arra a felvetésre, hogy a lakosság jelentős részét aggodalommal tölti el a bevándorlás, Johanna Uekermann a következőket válaszolta: „Ha az ember fiatalokkal beszél, nagyfokú nyitottságot érez. Ők a határok nélküli Európában nőttek fel, miért ne sikerülhetne ez egy nap világméretekben is? Sajnos, túl gyakran összekeveredik a menekültek, a terrorizmus és a biztonság kérdése. Úgy vélem, a fiatalok jobban félnek a neonáciktól, mint a menekültektől.” Ennyi közhelyes, naív balos ostobaság eddig legfeljebb filmforgatókönyvekhez és popslágerekhez volt elég, de ezek szerint most már egy néppárt programjának is elmegy." valasz.hu
Mich
2017. augusztus 16. 13:14
A Semmit próbálják habosítani a Clintonék hátrahagyott emberei...
Peter8811
2017. augusztus 16. 11:53
Vónát már leírták?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!