Quaestor-ügy: előzetesben marad Tarsoly Csaba

2016. július 14. 21:32

Mivel bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények esetén reálisan fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, ezért indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása – ezzel érvelt a bíró amellett, hogy miért marad előzetes letartóztatásban Tarsoly Csaba. A végzés ellen a vádlott és védője fellebbezett.

2016. július 14. 21:32

Fenntartotta a Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását, felesége házi őrizetét, valamint a harmadrendű vádlott előzetes letartóztatását a csütörtöki, késő estébe nyúló tárgyaláson a Quaestor-ügy büntetőperében. 

A bíró indoklása során rámutatott: a különösen súlyos, sok tízmilliárdos csalás, sikkasztás és más bűncselekményekkel megvádolt vádlottakra 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Utalt a legfőbb bírói fórum korábbi megállapítására, miszerint bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények esetén reálisan fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, ezért indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása. 

A végzés nem jogerős, az ügyészség képviselője tudomásul vette a döntést, ugyanakkor a vádlottak és védőik fellebbeztek ellene, így a Fővárosi Ítélőtábla dönthet róla.

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
császár
2016. július 15. 21:27
Az un Külügyminizter, a témávl kpcsoltos nyiltkozat után, fel kell hívni a figyelmet következőkr:aez A mibármit megtehetünk alapállás téves. A kegyencek minden gazembrségből való kimenekítése nem múlik el következmények nélkül. Semmilyen ügyeskedés meg hajrá magyarok nem fog fátylat borítni rá. Ha majd itt lesz z idő sokan erre fognak emlékezni,de kkor már kéő lesz bánat. Az is nagon szomorú, hogy az úl magyar olligarcháknak kiszemelt emberek döntően átlgos képességű nemzetközi szinten nem állóképs figurákm akik csak az állami megbízáok túlárazásából gründoltak vagyonokat. Hogy létezik, hogy a miniszterelnök csládj és baráti köre ennyire silány szintet képvisel.Azt hiszem legtehetégesebb be tudottt csvarni egy izzót,oszt jónapot. A ,másik meg be tudta csapni az államot hogy az olcsón kapott gázt drágán eladta neki. Hát grtulálok. Ami még különöebb, hogy mindegyij ugatja focit.Lehet, hog Orbánnk sikerül vlmi ki európi politikusá válni de z országlásnk vége lesz, még kkor i aha mot ninc potenciális kihívó. A protezt elöpri. Jó lenne elgobdolkozni ezen!
Tintamin
2016. július 15. 13:29
Fazekas, Szíjjártó, Orbán beülhetnének mellé....
Zokni
2016. július 15. 10:41
"...előzetesben marad Tarsoly Csaba" - írják. És Szíjjártó?
Labancok
2016. július 15. 10:26
Figyelitek hogy fideszfelszopóék, feritekeri, balhóhér, Lone Wolf, tanár úr ezt a cikket kerüli mint a cigányvajdájuk a munkát? Annyira védhetetlen a fideszkúrmány érintettsége hogy ki van adva az elhalgatás! Omerta fizesz módra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!