Szijjártó: A politikai menekülteket mindig befogadta Magyarország

2015. június 23. 08:24

A politikai menekülteket Magyarország mindig befogadta, mindig menedéket adott nekik – hangsúlyozta Szijjártó Péter kedden az M1-en. A külügyminiszter szerint az embercsempészek is jól ismerik az EU-s szabályokat, s ha ezt a „nemzetközi bűnszervezetet” fel tudják számolni, akkor nagy lépést tennének a bevándorlás megállításáért. Ugyanakkor jobban ellenőrizni a kibocsátó országokban az nyugati támogatások felhasználását.

2015. június 23. 08:24

A politikai menekülteket Magyarország mindig befogadta, mindig menedéket adott nekik – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden az M1-en.

 
Szijjártó Péter emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn levélben jelezte az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének, hogy Magyarország kezdeményezi, ősszel Budapesten rendezzenek csúcsértekezletet a nyugat-balkáni migrációs útvonallal kapcsolatos problémákról. A hét második felében az Európai Tanács ülést tart Brüsszelben, és ott napirenden lesz a kérdés – tette hozzá.
 
Közölte: arra utasította a kormányfő, hogy a jövő héten az Európai Bizottság három tagjával, köztük Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottjával vitassa meg a kérdést, és készítsék elő a budapesti konferenciát. 
 
A külügyminiszter azt mondta: világos választóvonalat kell húzni a politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók közé, s rámutatott: „a politikai menekülteket Magyarország a történelménél és a tapasztalatainál fogva mindig is befogadta, számukra mindig is menedéket adott”. Amikor a Nyugat-Balkánon még háború dúlt, Magyarország minden komolyabb nemzetközi segítség nélkül befogadta az onnan érkező menekülteket, akik a háború elől mentették az életüket, a családjaik életét – mondta Szijjártó Péter.
 
A gazdasági bevándorlók ugyanakkor más kategóriába tartoznak, esetükben azt a megoldást kell választani, amelyet Magyarország már régóta szorgalmaz, vagyis az unión kívül kell keresni a megoldást – jelentette ki. Kifejtette: azokkal az országokkal kell dűlőre jutni, ahonnan ezek a menekültek elindulnak, hiszen ezeket az államokat általában nagyon sok pénzzel támogatja az EU és más nemzetközi szervezetek fejlesztési programok keretében. Véleménye szerint feltételül kellene szabni, hogy ezeket a forrásokat úgy kell felhasználni, hogy az országban érezhető életszínvonal-növekedés, gazdaságfejlesztés legyen, hogy azok a gazdasági okok, amelyek miatt a gazdasági bevándorlók elindulnak, megszűnjenek.
 
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy „az embercsempészek legalább olyan jól ismerik az európai jogszabályokat, mint azok, akik ezeket az európai jogszabályokat meghozzák”. Minden „trükkről és teendőről” kiképzik a bevándorlókat és a menekülteket, hogy mikor mit kell mondani, mikor kell eldobni a személyes iratokat, hol kell bejelentkezni; „egészen elképesztő iparág épült arra, hogy ezeket a szerencsétlen embereket átverjék” – magyarázta. Úgy látja, ezeket a „bűnözőket” mielőbb el kellene fogni, az eszközeiket meg kellene semmisíteni, mert ha ezt „a nemzetközi bűnszervezetet” fel tudják számolni, akkor nagy lépést tennének a bevándorlás megállításáért.
 
A TV2 Mokka című műsorában a tárcavezető kedden azt mondta: az európai néppárti külügyminiszterekkel tárgyalva hétfőn felvetette a tervezett határzár kérdését, és nem kapott kritikát a kérdésben, megértéssel fogadták az ügyet, mivel Magyarországnak kötelezettsége van a schengeni övezet külső határának védelmére.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2015. június 23. 19:03
Szöveg. Egyszer így, egyszer úgy. Azt gondoljátok, lehet összevissza hablatyolni?
BőröndÖdön
2015. június 23. 12:31
Robokuty össze-vissza beszél...
VakzKommondor
2015. június 23. 10:06
Peti, ha baltás gyilkos téged is megsuhintott volna, és is szívesen kiadnám!!!
komondor
2015. június 23. 09:03
Börtönbe a tolvaj fideszesekkel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!