Lajcák: Nem söpörjük szőnyeg alá a vitás kérdéseket

2013. február 23. 10:42

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerint Pozsony és Budapest nem söpri szőnyeg alá a vitás kérdéseket, mindössze arról van szó, hogy ezek miatt nyilvánosan nem támadják egymást és nem kürtölik velük tele a sajtót.

2013. február 23. 10:42
„Nem megoldás végigjárni Európát és rágalmazni a másikat. Ezen már túl vagyunk, mert semmi jóhoz nem vezetett” – mondta Lajcák abban az interjúban, amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség közölt szombaton. A sajtóban Ivan Gasparovic szlovák államfő hivatalos budapesti látogatása kapcsán jelentek meg olyan vélemények, miszerint azért jó most Pozsony és Budapest viszonya, mert a felek a vitás kérdésekkel nem foglalkoznak. 
 
Lajcák, aki személyesen is elkísérte Gasparovicot Magyarországra, úgy látja: a látogatás megerősítette azt a mindkét fél által vallott elvet, hogy a kölcsönös kapcsolatok rendszerét párbeszéddel kell megoldani.
 
Egyetértés van abban – tette hozzá a miniszter –, hogy a vitás kérdésekben olyan eredményre kell jutni, amely mindkét félnek megfelel. Ilyen probléma például a kettős állampolgárság ügye. Lajcák megerősítette, hogy az újabb szakértői tanácskozásra ebben a témában február és március fordulóján kerül sor. 
 
Arra a kérdésre, mikor várható ezen a téren kézzelfogható eredmény, a miniszter azt mondta, hogy nem a határidő a fontos, hanem egy olyan megoldás megtalálása, amelyet mindkét fél elfogad. 
 
„Mindig jobb hosszabban tárgyalni, mint egy olyan döntéssel oldani meg a problémát, amely a másik fél véleményét nem veszi figyelembe” – mutatott rá a szlovák diplomácia irányítója. 
 
Folynak a szakértői egyeztetések a bős-nagymarosi vízmű ügyében is. Rövid időn belül plenáris tárgyalásra is sor kerül, miután külügyminiszteri szinten megegyezés született a kormányközi tárgyalások felújításáról – fejtette ki Lajcák. Hozzátette: a múltban ez a téma „túlságosan is politikai és érzelmi volt”, ezért fontos lenne, hogy most a tárgyalások a konkrét problémákra és a megoldások keresésére összpontosuljanak. Nyilvánvaló, hogy ezután sem lesz könnyű megoldást találni. 
 
Gasparovic kétnapos hivatalos magyarországi látogatását, amelyre kilenc év után került sor, Lajcák pozitív jelzésnek tartja, amelyre nemcsak a két ország állampolgárainak, hanem a szélesebb nemzetközi közösségnek is szüksége volt.
 
„Bízom abban, kezdjük megszokni azt, hogy Szlovákia és Magyarország két érett szomszédos állam, amelyek kapcsolataikat egész szélességükben látják, s nem szűkítik le csak azokra a kérdésekre, amelyekben nem értünk egyet. Ebből a szempontból a látogatással nagyon elégedett vagyok” – szögezte le a szlovák külügyminiszter.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. február 24. 11:20
Lajcák! Hát nem a szőnyeg takarja a sok hullát, kiket a "hős" tót partizánok kinyírtak,és az anyósom zenélő óráját,mit a vámosaitok más értékekkel együtt a határon a poggyászából kiemeltek,igaz, az ingatlanok már a szőnyeg alatt el se férhettek..
brabant89
2013. február 23. 14:45
"Nem söpörjük szőnyeg alá a vitás kérdéseket" Hát igen, nem söprik. Egyszerűen lesz@rják a magyarok által vitatott kérdéseket. Gasparovic is milyen megoldást javasolt a kettős állampolgárság ügyére? Vonja vissza mindkét ország a törvényét. Világos, ha Magyarország nem ad állampolgárságot szlovák állampolgároknak, akkor a probléma meg van oldva. Aranyos. Csak azt nem értem, a nagy magyarok most miért nem hőbörögnek, hogy a kormány nem védi a magyar érdekeket? Ja azért, mert most a Fidesz adja a kormányt?
kjkj945
2013. február 23. 12:34
Benes!
levédia
2013. február 23. 12:20
„Mindig jobb hosszabban tárgyalni, mint egy olyan döntéssel oldani meg a problémát, amely a másik fél véleményét nem veszi figyelembe” Halandzsa tót módra,a a megegyezést meg halogatni a végtelenségig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!