MPP: Nem mond újat az MSZP nemzetpolitikai programja

2013. január 18. 12:49

Az erdélyi Magyar Polgári Párt szerint a szocialisták nemzetpolitikai programja üdvözlendő, de olyan célokat rögzít, amelyek a magyar kormány munkája révén megvalósulóban vannak.

2013. január 18. 12:49

Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerdán elfogadott nemzetpolitikai programja üdvözlendő, de olyan célokat rögzít, amelyek a magyar kormány munkája révén megvalósulóban vannak – jelentette ki pénteki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Biró Zsolt, a párt elnöke. Biró „nemes gesztusnak” minősítette Mesterházy Attila pártelnök bocsánatkérését a pártnak a 2004. december 5-i magyarországi népszavazással kapcsolatos álláspontja miatt. Hozzátette azonban: az MSZP olyan mélyre ásta magát a nemzetpolitika területén, hogy onnan nagyon nehéz lesz visszajönnie. Biró szerint az MSZP nemzetpolitikai útját nem a hangzatos kijelentések, hanem csakis a tettek hitelesíthetik.

Biró azt is megállapította, hogy az MSZP elnökségének kolozsvári látogatása „lerántotta a leplet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képmutató politizálásáról”. Az MPP elnöke arra emlékeztetett, hogy az MSZP vezetőit vendégül látó RMDSZ-es politikusok korábban hevesen elutasították a Fidesz egyes vezető politikusainak az erdélyi látogatásait. „Lám, ők is szívesen fogadják elvbarátaikat Budapestről, legyen szó Gyurcsány Ferencről, Medgyessy Péterről, Újhelyi Istvánról vagy éppen Mesterházy Attiláról” – fogalmazott az MPP elnöke.

Egy – a párton belüli – csoportnak a napokban közzétett felhívására reagálva, (melyben az illető csoport erdélyi jobboldali összefogást sürgetett) rosszallását fejezte ki, hogy a csoport a nyilvánosság útján üzent a párt vezetésének. „Egységes jobboldal abban az esetben képzelhető el, ha a jobboldali pártok a mi zászlónk alatt egyesülnek” – fogalmazott. A pártelnök hozzátette: elvben nem zárkózik el attól, hogy a jobboldali pártok identitásuk megőrzése mellett összefogjanak, ezzel azonban érdemes megvárni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) áprilisi tisztújító kongresszusát, a végső cél pedig az erdélyi magyar pártok „nemzeti válogatottjának” az összeállítása kell legyen.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2013. január 18. 13:25
"Az erdélyi Magyar Polgári Párt szerint a szocialisták nemzetpolitikai programja üdvözlendő, de olyan célokat rögzít, amelyek a magyar kormány munkája révén megvalósulóban vannak. " Magyarul semmi különbség a Fidesz és az MSZP nemzetpolitikája között. Akkor viszont hogy is van a Fideszes propaganda a nemzetrontó, nemzetellenes ballibről?
jakatta
2013. január 18. 13:18
Néhány perccel ezelőtt több fiatal tüntetett Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökének érkezésekor. http://youtu.be/HIKt82ItXv8
Mr Flinkenstein
2013. január 18. 12:55
masfel milliard forint. Ennyit kaptak ezek a roman disznok a magyar koltsegvetesbol ! http://2.bp.blogspot.com/_fMhQytityls/S8JsFwVufHI/AAAAAAAAADE/7-IbKXhsbO8/s1600/111szasz-jeno-mediafax-foto.jpg magyar penz es roman trikolor, ez az MPP !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!