Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Vörösiszap-katasztrófa: jóval a baj előtt jeleztek a műszerek

2012. január 26. 21:22

Már 76 perccel a vörösiszap-katasztrófa kitörése előtt magasfokú vészjelzést mutattak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. műszerei – tudta meg az m1 tévécsatorna egy eddig nem publikált szakértői jelentésből.

2012. január 26. 21:22

A Híradó szerdán számolt be arról a szakértői jelentésről, amely szerint az ajkai timföldgyár tározójánál lévő vízszivattyúk a katasztrófa előtt egy nappal rendellenességet jeleztek, másfél órával a gátszakadás előtt pedig már vészjelzéseket adtak. A Mal Zrt. vezetői mégsem figyelmeztették az embereket, noha a cégnek kész katasztrófavédelmi terve volt. Az informatikai szakértői jelentés a számítógépes rendszer adatai alapján készült, ebből percre pontosan megállapították, hogyan történt a katasztrófa – hangzott el a Híradóban.

A beszámoló szerint a timföldgyár X-es kazettájából szivárgó lúgos vizet egy árokban gyűjtötték össze, ahonnan szivattyúk emelték vissza a tározóba. A gátszakadás előtt egy nappal már jelentősen erősödött a szivárgás. A Híradó által megkérdezett szakértő szerint minél magasabb a vízszint, a szivattyúk annál többet dolgoznak.

Weisz Zalán, a Magyar Víziközmű Szövetség vízipari tagozatának elnöke a Híradóban elmondta: „létezhetnek olyan szivattyús rendszerek, ahol vízszintérzékelőt építenek be. Ha a gyűjtőhelyen megemelkedik a vízszint, az érzékelő jelet küld a szivattyúnak, hogy kapcsoljon be. Amikor pedig csökken a vízszint, egy újabb jelet küld a rendszernek, amely kikapcsolja a szivattyút. Természetesen, ha megnő a vízhozam ezen a gyűjtőhelyen, akkor szivattyú egyre gyakrabban fog működni...”

A Híradó értesülései szerint a Mal Zrt.-nél az üzemidő megnövekedéséről a berendezés előbb csak figyelmeztető jelzést küldött a kezelőnek, a katasztrófa napján, 10 óra 58 perckor a gép már a legmagasabb fokú "vész maxi" jelzést adta. 12 óra 14 perckor, 76 perccel később a kizúduló vörösiszap kidöntött egy villanyoszlopot, ez volt az iszapömlés első káreseménye.

A Veszprémi Törvényszék szerdán arról tájékoztatta a Híradót, hogy a vádirat szerint a Mal Zrt. vezetői a vészhelyzetről sem a környéken lakókat, sem a mentőket, sem a rendőröket, sem a katasztrófavédőket nem tájékoztatták. Szerdán a cég vezérigazgatója azt mondta: ha velük is megismertetik az állítólagos jelentést, akkor tudnak rá reagálni. A Híradó kérdésére a cég ügyvédje közölte, hogy péntekre alakítják ki álláspontjukat az ügyben.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2012. január 27. 07:37
A http://www.harommajom is előre jelezte kínaiak feketegazdaságának katasztrofális következményeit.
wartog
2012. január 27. 06:19
gillotint nekik, de a cinikus ügyvédjüknek is.Nem világos, ha ügyvéd valaki akkor gazembernek is kell lennie?
Királyvizet Károlyira
2012. január 26. 23:02
mennyi volt a többszáz sérült eü-ellátásának költsége? TÉRÍTSÉK MEG A TB-NEK!
gary_cooper
2012. január 26. 22:17
S ezek a dolgok miért csak most derülnek ki? Már akkor is megdöbbentünk a MAL vezetöinek cinizmusán, de ennek tudatában most már egyértelmü, hogy bünösök. Elvárom a kemény büntetések kiszabását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!