Fideszesek, akik nem szavazták meg a nyugdíjtörvényt

2010. december 14. 17:34

A Fidesz több vezető politikusa nem szavazta meg hétfőn a nyugdíjrendszer átalakítását. Orbán Viktor és Lázár János jelen sem volt a voksoláson, Navracsics Tibor ellenben ott volt, de nem szavazott.

2010. december 14. 17:34

A fideszes „nagyágyúk” közül nem volt jelen a nyugdíjtörvény zárószavazásán Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Lázár János sem. A miniszterelnök és szóvivője hivatalos külföldi úton vett részt, utóbbi pedig abban az időben az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt.

Jelen volt mégsem szavazott a nyugdíjtörvényről Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, amiért ötvenezer forint pénzbüntetésre számíthat. Csak úgy, mint a hozzá hasonlóan jelen lévő, de nem szavazó Horváth Zsolt, Kovács József, Lezsák Sándor, Molnár Ágnes és Vécsey László. Azaz a Fidesz-frakció így összesen 300 ezer forintos bevételre tesz szert a renitensek miatt.

A hvg.hu fideszes forrásokból úgy tudja, Navracsics Tibor passzivitása összefüggésben van azzal, hogy a politikus az aznap reggeli frakcióülésen nézeteltérésbe keveredett több párttársával is Rogán Antal alkotmánymódosítási javaslata miatt,amely rendeletalkotási joggal ruházná fel Szalai Annamáriát, a médiahatóság elnökét.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tylerdurden
2010. december 15. 18:00
Navracsics inkább arra kéne válaszoljon, minek hazugozta le kioktatólag a szerencsétlen LMP-s srácot, hogy aztán róla derüljön ki, hogy mekkorát kamuzott
honphibu
2010. december 15. 14:09
Nem tudom miért kellett volna megszavazniuk, mikor a NÉP 2/3-a szavazta meg valójában, Ők mossák kezeiket!
states
2010. december 15. 11:49
Azért több, mint félévvel a választások után a kormánypárt kezdhetne felmutatni valamiféle szervezettséget, ehelyett csak az anarchia növekszik hétről-hétre. Mind a tettekben, mind az azt kísérő kommunikációban.
HSL
2010. december 15. 07:10
Navracsics a végén még mehet Áder és Szájer mellé Szibériába, izé... Brüsszelbe. A Népköztársasági Együttszavazás Rendelete tiltja az efféle gyurcsányista finnyáskodást. Még nem késő önkritikát gyakorolni. A forradalom az egységfront, elvársak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!