Bukásra várva

„Ki merre lát! – így futnának a tévés és rádiós újságírók, a költségtérítéses minisztériumi tisztviselők, a trafik- és földügyek nyertesei. Kórusban üvöltenék: soha semmiben nem értettem egyet velük, parancsra pályáztam, nem mertem nemet mondani, bánom, hogy asszisztáltam az ország fölforgatásához, de meg kellett élni valamiből. Hogy alkotmányos puccsisták lettek volna? Ugyan kérem, ennyire mélyen soha nem foglalkoztam politikával! A rendszer áldozata vagyok.

Az is szerepel a fotelforradalmárok jövővízióiban, hogy a Fidesz-maszlag helyi zászlóvivői a trafikügyek óta megóvatosodtak. Nem járnak nyilvános helyekre, kerülik azokat a jeleneteket, amelyeket később ellenük lehet fordítani. Tágul a rés a Fidesz-falon, mert akik most jól járnak, tudják, hogy az igazság lehazudható, de attól az még igazság marad. Elkezdték szégyellni az orbánizmust. Keresik a helyüket egy olyan világban, amelyben nem lesz elég fideszes párttitkárok kegyeit keresni.

A vacsora végén a fotelforradalmárok szépen haza szoktak menni.”