Sorsdöntő ügyben álltak Magyarország oldalára a csehek, ez sok mindent megváltoztathat
Petr Fiala közölte, hogy Csehország több más uniós tagállammal együtt határozottabban kíván fellépni az illegális migráció ellen.
Kritikus helyzetben van az Európai Unió Angela Merkel német kancellár szerint, ezért a lakosság bizalmának visszanyerésén túl többek között a külső határvédelem területén is előre kell lépni. A biztonság növelését egyébként a pozsonyi csúcs több résztvevője is kiemelt fontosságúnak tartja, erre a V4-ek külön javaslattal is készülnek – derül ki a nyilatkozatokból.
Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió „kritikus helyzetben” van, és lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy visszanyerje a lakosság bizalmát.
Huszonhét európai uniós tagország vezetőinek pénteki pozsonyi találkozóját megelőzően Merkel kijelentette: „Tettekkel kell megmutatnunk, hogy a jelenleginél jobbak tudunk lenni”.
A kancellár megerősítette azt az álláspontját, hogy egy most kidolgozandó menetrend alapján az uniós alapító szerződés megkötésének 60. évfordulójára, jövő márciusra lépéseket kell tenni a külső és belső biztonság, a külső határok védelme, a terrorizmus elleni harc és a gazdasági növekedés terén.
Juncker: Fel kell adni a nézetkülönbségeket
Francois Hollande francia elnök az estig tartó csúcsértekezlet előtt azt mondta, hogy a pozsonyi találkozón új lökést kell adni Európának. Ő is hangoztatta, hogy vissza kell nyerni a lakosság bizalmát. Ehhez szerinte három területen kell előrelépni: a biztonság megerősítésével, a külső határok hatékonyabb védelmével és gazdasági lépésekkel, köztük új munkahelyek teremtésével.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt hangoztatta, hogy Pozsonyban a fő feladat a nézetkülönbségek elsimítása. Egységre van szükség ahhoz, hogy az unió működhessen - fogalmazott.
Cseh kormányfő: Vannak olyan dolgok is, amelyek Európa mellett szólnak
Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a pozsonyi várba érkezése után újságíróknak elmondta: a visegrádi négyek egy közös nyilatkozatot készítettek elő a csúcsra, amelyben kiállnak a biztonság megerősítése, illetve a határok őrzésének megerősítése és az összetartozás politikájának megtartása mellett. A tárgyalás témáiról szólva hozzátette: nem érzi úgy, hogy az uniós intézményrendszerről kellene vitát folytatni, ehelyett a biztonság és gazdasági javulás gyakorlati kérdéseire kellene összpontosítani.
Kérdésre válaszolva Sobotka rámutatott: a csúcstalálkozó résztvevőinek körében nagyon erős az akarat a közös európai projekt folytatására, és sok kérdésben megvan az egyetértés is. Ilyen az illegális bevándorlás megállítása, a terrorizmus elleni harc és a védelmi együttműködés elmélyítése is - mondta. „Sok olyan pozitív dolog van, amely visszaadhatná a lakosságnak azt az érzést, hogy Európa a problémák megoldásának eszköze, nem pedig azok forrása” – hangsúlyozta.
A holland miniszterelnök a britek hiányolta
„Az Európai Unió nem helyettesítheti a NATO-t” – hangsúlyozta a közös európai hadsereg létrehozásának felvetése kapcsán Dalia Grybauskaité litván államfő a csúcstalálkozó első tárgyalási szakaszának kezdete előtt a sajtónak adott rövid nyilatkozatában. Kifejtette: nem tud róla, hogy bárki is európai hadsereg létrehozásába fogott volna, egyelőre csak a védelmi együttműködés javításáról, illetve a meglévő katonai kapacitások jobb kihasználásáról volt szó, ez azonban nem jelenti azt, hogy a NATO helyettesíthető lenne.
Mark Rutte holland miniszterelnök arról beszélt, hogy valamennyi tagország érdeke a biztonságosabb Európa, a migráció ellenőrzés alá vonása, a terrorizmus elleni harc és a gazdasági együttműködés. Egyúttal megjegyezte, nem tartja szerencsésnek EU-csúcstalálkozót tartani az Egyesült Királyság nélkül úgy, hogy az ország még tagja az EU-nak.
Közös V4-es dokumentumot nyújtana be Orbán Pozsonyban
Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában tért ki a pozsonyi csúccsal kapcsolatos várakozásaira. Elmondta: szembe kell nézni az elmúlt időszakban elkövetett uniós hibákkal, amelyeknek két súlyos következménye a Brexit és az ellenőrizetlen bevándorlás megengedése miatt létrejött terrorhelyzet és kezelhetetlen közbiztonsági helyzet.
Beszámolt arról, hogy a pozsonyi tanácskozás előtt a visegrádi csoport tagállamai (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) összehangolták álláspontjukat, és javaslataikról terveznek egy közös V4-es dokumentumot, amelyet benyújtanának az Európai Tanácsnak.
Orbán Viktor kiállt az interjúban Bulgária uniós anyagi megsegítése mellett is, kijelentve: a bolgár kerítést meg kell erősíteni, a határvédelmüknek pedig pénzt kell adni.
(MTI)