Az euróból se kimaradni, se belépni nem jó

2023. február 14. 08:10

Északi, déli és keleti euró kell a mostani szörnyszülött euró helyett.

2023. február 14. 08:10
null
Kohán Mátyás
Mandiner

Nyugalom és boldogság honol a forint piacán. A tavaly őszi rémálomból – lekopogom – felébredtünk. Semmi nem veszett el Brüsszelben, észhez tért a jegybank, besegített a gázár csökkenése, tavalyi ámokfutása után elszégyellte magát a dollár – azaz egyszerre fordult a javunkra minden olyan tendencia, amely a tavalyi évben kutyaszorítóba fogott bennünket, és ütötte, csípte, rúgta, harapta a magyarok pénzét.

A 385 meg a 360 nem szép számok, de vállalhatók. Ezekkel már lehet élni, tervezni, létezni, ez az inflációt már hűti, nem fűti, a 385-ös forint már nem játékpénz. Akkor sem az, ha a 350-es persze még szebb lenne.

Megmenekültünk – legrosszabb esetben a gázbetárolási időszakig, amikor is nem tudjuk, mekkora lesz az őrület az európai tőzsdén, miután mindenkinek leesik, hogy idén annyi orosz gáz sem lesz, amennyi tavaly volt. Ha Európa megint bepánikol, szankciózik, kapkod-csapkod, akkor persze ismét elszáll majd a gázár, a dollár, s vele együtt a forint.

De most, a vihar utáni csendben, mikor épp nem shortol a tatár, adódik az alkalom, hogy elgondolkozzunk egyszer nyugodtan is a nemzeti sorskérdések egyikén: mégis, meddig kell nekünk a forint – s hogyan reagálunk mi arra, hogy körülöttünk

jól láthatóan mindenki vagy az eurózónában van, vagy oda igyekszik?

Persze mondhatja bárki, hogy nincs itt semmi látnivaló, elevickélhetünk akármeddig is az eurózónán kívül, hiszen Csehország, Lengyelország, Románia, Bulgária is ezt csinálja – sőt, náluk még a miénkhez hasonló összeomlás sem volt, jól kéne kormányozni, aztán nem lenne semmi gond, csókolom.

De ez így nem igaz. Aki nem tudta megvédeni a pénzét, az súlyos árat fizetett érte,

aki viszont megvédte, annak ez szintén mérhetetlenül drága volt.

Senki nem fogja visszatenni a cseh devizatartalékba azt a teljes magyar devizatartaléknak megfelelő, horribilis összeget, amit a korona védelmére tavaly elfüstöltek, és mesélhetnének ugyanerről a lengyelek, románok is.

Annak az országnak, amely nincs ráhatással a dollár-euró árfolyamra vagy a gáz és az olaj árára, folyamatosan devizatartalékot kell tartania, hogy vész esetén védhesse a pénzét. Ezt a devizatartalékot állandóan építeni kell – az a pénz pedig, ami a devizatartalékba megy, vagy kamatostul visszafizetendő devizaadósság, vagy máshonnan hiányzik. Egy kis, nyitott gazdaság külön valutájának védelme még annak is őrületesen drága, aki – 2022 Magyarországával ellentétben – jól csinálja. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy spekulánsok is vannak a világon, akiknek messze könnyebb a dolguk egy kis ország jegybankjával, mint a Feddel vagy az EKB-val – s természetesen ők is mindig akkor jönnek, amikor baj van.

Nem véletlen, hogy nem kellett ez a kolonc Szlovákiának, Szlovéniának, Finnországnak, a baltiaknak, Horvátországnak vagy Görögországnak sem. Európa összes nálunk kisebb gazdasága hanyatt-homlok rohan az euró felé.

De az élet az eurózónában sem fenékig tejfel. Ott szó nélkül el kellene fogadnunk, hogy ha gond van, a következő stóc költségvetési eurómilliárdot is belefektetjük a teljesen fenntarthatatlan adósságpályán mozgó déli tagállamok megmentésébe.

Magyarul: kidobjuk a kukába egyenest.

Le kellene mondanunk az önálló valuta versenyképesség-növelő szupererejéről, azaz arról, hogy ha túl sokat importálunk, a forint gyengül és importhelyettesítésre sarkall; ha meg túl sokat exportálunk, túlerősödik és túl drágává teszi a magyar terméket. És alá kellene vetnünk magunkat a közös európai kamatpolitikának is, aminél kevés szörnyűbb dolog van a világon: hiába kellene a magyar gazdaságnak inflációs környezetben magas kamat, ha a déli tagállamok magas kamat mellett belerokkannának az adósságszolgálatba, a kamat bizony alacsonyan marad – és ha leküzdöttük az inflációt, akkor sem vághatjuk a magunk szája íze szerint.

Mondjuk ki: az eurózónába annak jelen formájában csak akkor éri meg igazán belépnünk, ha teljes bizonyossággal tudjuk, hogy a mindenkori magyar jegybank soha nem fogja tudni belőni a helyzetnek megfelelő devizatartalékot és kamatpolitikát, a mindenkori magyar kormány pedig mindig fasírtban lesz mindenkivel, ezáltal örökké spekulánsparadicsom marad a forintpiac.

Annál, hogy magunktól mindig mindent elszúrjunk, még ez a tökéletlen euró is jobb.

De adjuk meg magunknak az esélyt, hogy nem fogunk mindig mindent elszúrni – hiszen összességében sem az Orbán-kormány tizenhárom évnyi gazdaságpolitikájára, sem a tízéves jegybanki Matolcsy-korszakra nem az a minimum véleményes teljesítmény volt a jellemző, ami a tavalyi év gusztustalan inflációjához és árfolyamához vezetett.

Az önálló pénz kis országnak nagy teher, a közös pénz meg így egy kicsit túl közös. A rendelkezésre álló két opció – a kimaradás és a belépés – egyike sem túl kecsegtető. Akkor mi volna jó nekünk?

Azt hiszem, elsősorban az, ha megvárnánk a következő euróválságot – pontosabban a soron következők közül azt, amelyből majd átfogó euróreformmal mászik ki az Unió.

Nem kell aggódni, az euróválság csak idő kérdése.

Az eszelős görög, olasz, belga, spanyol, portugál, francia államadósság nem sétált el sehová – sőt, szigorúan véve a helyreállítási alapnak nevezett szappanopera is egy euróválság megoldása, hiszen ez is a déliek gazdasági kínjai nyomán született, csak a marketing okán beöltöztették gazdaságélénkítő programnak. Szóval lesz még ezzel bajunk akkor is, ha most kitakarja a többi baj.

De ha az euró következő megmentésekor a status quo fenntartása helyett véletlenül pont sikerülne megoldani a közös pénz strukturális problémáit – jelesül azt, hogy az EU hárompólusú gazdasága soha nem lesz egyazon pénzzel boldog –, ideje lesz iszkolni befelé az euróba. Ehhez voltaképpen arra volna szükség,

hogy a jelenlegi egy szörnyszülött euró helyett három euró jöjjön létre,

egy északi euró Németország központtal a kevéssé eladósodott, export- és versenyképes, gazdag, iparral bíró Észak-Európának; egy déli euró Olaszország központtal Dél-Európa eladósodott, turizmusra és szolgáltatóiparra építő országainak; és egy keleti euró az iparosítva felzárkózó közép-európai térségnek a Baltikumtól a V4-en át Romániáig.

Amint elérjük, hogy ne kelljen a miénktől merőben eltérő gazdasági adottságú országokkal kamat- és adósságegységbe tömörülnünk, a közös pénznek Magyarország számára messze kevesebb lesz a hátránya, mint az előnye. Olyan lehet még elégszer, hogy a magyar gazdaságnak és az olasznak a sikerhez homlokegyenest eltérő kamatpolitikára legyen szüksége – de arra, hogy ez Magyarország és Csehország között is megtörténhessen, aligha van esély.

Nekünk a közép-európai közös pénz az ideális

– ami a spekulánsoknak már túl nagy, de csak a magunkfajtákkal közösködünk benne, akik a felzárkózásra és az államadósság leszorítására törekszenek. A magyar euróbevezetéshez nem csak Magyarországnak kell mozdulnia – nem is kicsit, a maastrichti kritériumok teljesítéséig, a megfelelő hiányig, államadósságig, árfolyamig meg sem szabad állni –, de az eurónak is. Maximálisan támogatom, hogy Magyarország mozduljon – de európárti akkor leszek, amikor az euró is mozdul végre.

 

Nyitókép: AFP / Jakub Porzycki / NurPhoto 

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. február 15. 00:20
Valójában devizatartalék se kellene, ha nem lenne idegbeteg a magyar társadalom. És nem ugrana minden forintgyengülésre pont ellenütemben. http://www.penzriport.hu/az-optimalis-devizatartalek-nulla "Tehát, ha a fundamentumok rendben vannak, akkor nem érdemes spekulálni a forint ellen, ha pedig rosszak, akkor devizatartalékkal sem lehet a forintot megvédeni."
brekker
2023. február 15. 00:13
Fölösleges a szofisztika, forintból annyit nyomtatunk, amennyi kell, euróért meg könyöröghetünk. Ennyi.
csulak
2023. február 14. 17:19
Szerintem az okos magyar megmarad a forintnal ! az euro az EUval egyutt eltunik
Notwen Caasi
2023. február 14. 16:59
I. A közös pénz előnye-hátránya nem csak az ország méretén múlik, hanem elsősorban gazdasági erőtől.Nagyon egyszerűen: a nagy hal megeszi a kis halat, így a kis halnak az a legjobb, ha rejtőzködik, határt épít. Szuverenitás jelenti ezt a lehetőséget. Mivel sok gazdasági döntési lehetőségről lemondtunk már, a maradék önállóságot óvni kell. (protekcionista gazdaságpolitika, Ft védelme, nemzeti szuverenitás) A szabadkereskedelem, komparatív előny mesével fűszerezve, világvaluta, globális adózás stb. a nagy halak törekvése, hogy mindent megegyenek. II. A szuverenitás bármilyen elvesztése csak (valamilyen) identitás erősödése és az ezzel járó szolidaritás mellett lehet egyáltalán opció. Magyarországra nagyjából messziről tesznek a német, holland stb. polgárok. Mást sem hallunk, hogy az ő keservesen megkeresett pénzüket kapjuk meg (vagy nem). Röviden: nincs európai identitás, nincs európai szolidaritás, így nincs is értelme erről az egészről beszélni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!