Cigányt verni kisebb bűn a Győri Ítélőtábla érvelése szerint

2023. február 23. 07:38

A bíróságok morális állapotáról.

2023. február 23. 07:38
null
Huth Gergely
Huth Gergely
PestiSrácok.hu

„A címet olvasócsalogatónak szántam, de tartalmilag igaz, le is írom, hogyan állapították meg ezt. Vezércikkem ugyanakkor többről szól. Arról, hogy a jelek szerint az elmúlt évtizedben sem sikerült kiirtani az erkölcsi züllöttséget, a szakmai alávalóságot és a társadalom igazságérzetének totális negligálását a magyar bírói karból. A győri ítészek totalitárius időket felidéző fajalgebrájáról lejjebb ejtek szót, kezdem avval, amiről Füssy Angéla írt tegnap: a végtelen csalódottsággal. Hogy Debrecenben, dr. Felegyiné dr. Szabó Ágnes bírói tanácsának ismét volt bátorsága szembe köpni egy egész országot. Hiszen a több mint 500 vállalkozó tönkretételének, esetenként halálba hajszolásának, közpénzmilliárdok eltüntetésének következménye a felmentés és nevetséges pénzbüntetés lett. És még ezeket akarja Brüsszel megvédeni az igazságügyi reformtól…

»Képünkbe röhögve húzhattak haza 40 millás Mercikkel a sok száz millás villáikba, mi pedig csak azt mondhatjuk megannyi károsultnak, vagy gyerekeiknek, akik szüleit el is vitte ez a tragédia, amiben mindenüket elveszítették, hogy sajnáljuk. Mi megtettük, amit tehettünk« – írta Angéla a hétfői ítélet után. Mint emlékezetes, éppen a PestiSrácok.hu által kirobbantott botrány után helyezték át Debrecenbe a Szeviép-ügy tárgyalását, hiszen az első körben felmentő ítéletet hozó N. Á. szegedi tanácsvezető bírónőról és a tanács másik tagjáról is kiderült: partnere, illetve lekötelezettje a szegedi politikai köröknek, amely körök közös halmazt képeznek a Szeviép-vezérek baráti és üzleti köreivel. N. Á. férjével egyebek mellett százmilliós nagyságrendű építőipari megrendelést kapott a Szeviépet is évtizeden át szinte kizárólagosan foglalkoztató szegedi önkormányzattól.

Az összeférhetetlenségi vád után az ügy újratárgyalását rendelték el, ám N. Á. bírónőnek a haja szála sem görbült, felettesei és a legfelsőbb etikai önigazgatási szerv, az Országos Bírói Tanács (erről a sorosista-posztkomcsi gittegyletről lentebb még szó lesz) minden gyanú alól kisikálta őt. Tulajdonképpen az egész Szeviép-ügyben eddig csak egy kört rángatott és büntetett meg a magyar államgépezet: Füssy Angélát és a PestiSrácok.hu-t. Kolléganőnket a bírónő feljelentése nyomán előállították és rabosították a szegedi rendőrségen, miután a Központi Nyomozó Főügyészség (talán a kéz kezet mos ősi elvét követve) igen ritka módon eljárva a saját kezébe vette Füssy elszámoltatását, és éppen a helyi bírósággal jól összefonódott szegedi ügyészségre szignálta a vád képviseletét. Szerkesztőségünk pedig milliós kártérítéseket kénytelen fizetni N. Á.-nak egy olyan, az összeférhetetlenség súlyát semmiben nem csorbító, vitatott tényállítás miatt, amit eredetileg az érintett Szegedi Önkormányzat hivatalos oldaláról idéztünk, és amelyben – mint utóbb kiderült – Botkáék hivatala pontatlanul tüntette fel az N. Á. családi cégének juttatott közmegbízás pontos értékét.”

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2023. február 23. 09:09
Gerikém, tényleg az a bajod, hogy cigányt verni kisebb bűn, mint állandóan hazudozni? Ha belegondolok, a hazudozás tényleg társadalmilag veszélyesebb, mert megmérgezed azok lelkét, akik nem néznek utána a cikkeid valóságtartalmának.
qasimodo
2023. február 23. 08:38
Ídesapám, az iskolába, az osztályba azé óvasok én a legjobban, mert cigány vagyok? -Hát, persze more. És ídesapám, azé írok a legszebben, mert cigány vagyok? -Hát, persze more. És azé van nekem a legnagyobb fütyim, mert cigány vagyok? -Nem, ídesfiam. Azé van neked a legnagyobb fütyid, mert te má 16 éves vagy, a többiek meg csak hat.
Lajoss
2023. február 23. 08:32
Bizony,Geri,nem győztök fizetni a sok hazugságért..igaz,minden közpénzből megy..
HunCsz
2023. február 23. 08:22
minden tiszteletem Varga Judité. tényleg egy szép, inteligens , kedves teremtés, de ehhez az ocsmány impexes időkben életre hivott sötét maffiával semmit nem tud kezdeni. nem lehetne ide való beválalos, képzett jogászt iderakni és Juditot egy másik neki jobban megfelelő posztra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!