Szlovákiában is kitör a kultúrharc?

2020. május 16. 21:19

A kialakult helyzet bizonytalanabb állapotot teremthet a kormánypártok között.

2020. május 16. 21:19
Hajtman Gábor
Ma7.sk

„Ha jobban belegondolunk, Mária Patakyová ombudsman jelentése alig tartalmazott hasonló kényes témákat: nagyrészt emberi jogi és etnikai kérdésekre hívta fel a figyelmet, főleg a roma közösség problémáival, illetve a nők elleni erőszakkal foglalkozott.

Szlovákiában is kitör a kultúrharc? A Kotleba-féle ĽSNS-nek ennyi máris elég volt ahhoz, hogy az emberi jogi biztost keresztényellenes, nemzetellenes és progresszív jelzőkkel illessék. A kialakult helyzet bizonytalanabb állapotot teremthet a kormánypártok között. Ráadásul, amíg az ĽSNS politikusai, valamint a konzervatív térfél elkötelezett, hazafias képviselői liberális propagandát látnak majd minden társadalmi téma kapcsán, addig nem lehetünk a konzervatív és a liberális felfogás józan ütköztetésének a tanúi.

A kormányon, de még az egyes frakciókon belül is akadnak olyan képviselők, akik az egyik vagy a másik világszemléletet vallva, ezeket képesek házon belül, vagy a kávéházak hangulatos közegében tudják megvitatni.

A koalíció stabilitásának jövője nagy mértékben függ attól is, hogy a társadalmi és kultúrpolitikai kérdésekben felmerülő ellentéteket miként tudják kezelni a kormánypártok.

Azonban az ördög nem alszik, és ezért is adódhat a kérdés, sikerül-e a megszállott ideológiaharcosoknak a békés eszmecserékből véres kultúrharcot kirobbantaniuk?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burmin
2020. május 17. 14:25
Ja bocs csehül az elébbi, po slovensky az utóbbi: https://sk.wikipedia.org/wiki/Sharon_Stonov%C3%A1
Atti bá
2020. május 16. 22:10
"jelentése alig tartalmazott hasonló kényes témákat: nagyrészt emberi jogi és etnikai kérdésekre hívta fel a figyelmet, főleg a roma közösség problémáival, illetve a nők elleni erőszakkal foglalkozott." "Gabriel", minek ez a hülyítés? Patakiová egy laza érzékenyítést dobott az asztalra, amitől egy normálisan gondolkozó embernek fel áll a hátán a szőr és kinyílik a bicska a zsebében.
packó_
2020. május 16. 21:26
Az idézett portál impresszuma szerint a főszerkesztő: Molnár Judit. Ebben az esetben az ombudsman neve Pataky Mária. Vagy csak engem zavar a behódolásnak ez a nyilvánvaló módja?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!