Medvéket a minisztériumokba és az egyetemekre!

2019. november 18. 13:32

Felháborító és diszkriminatív, hogy az állati jogokkal foglalkozó konferenciákra nem hívnak meg egyetlen medvét sem.

2019. november 18. 13:32
Jean St'ay
Főtér.ro

„Aztán olvasom a reakciókat. Higgadt reakciót alig látok. Szájhabzót annál többet. Akad, aki verset ír a halott medvéhez. És jajong, hogy minden ember iszonyú. Hát az igaz, hogy a medve nem iszonyú. Nem ismeri a morális jelzőket. Más a helyzet a medvepoétával. De komolyan, minden ember iszonyú lenne? Miért is? Bele se merek gondolni. Csak az a mondat veri fejszével koponyám falát, hogy néhány (?) ember iszonyú sok hülyeséget tud összehordani időegység alatt. Például az is, aki úgy véli, sőt, ki is mondja – mert hát miért ne, szabadság, elvtársak! –, hogy aki szerint helyes, ami történt (egyetlen olyan véleményt sem láttam, melyben a megszólalók helyeselték volna az események lefolyását), az üldögéljen törött lábbal, nem, bocsánat, négy törött végtaggal (!) 18 órán át egy út mentén. Ez lenne az entellektü-elit? Akkor főúr, kérném tisztelettel, szeretnék menstruálni. Valahogy ki kell purgálnom magamból a mások rossz vérét. Most miért néznek ilyen felháborodottan? Legalább olyan jó érv, mint a négy-törött-végtagos.

Ami pedig az állatjogok mesterséges szövevényét illeti, volna pár javaslatom a jobbára totál érthetetlen bikkfanyelvükkel a Facebook felületeit telenyaló transzhumanista aktivistáknak. Intézzék már el, hogy legyen egy medve a környezetvédelmi miniszter. Az lenne a legszebb és legújabb világ, nem? Jó, mondjuk lehet egy humán a helyettese. Amíg bírja. Szusszal, teszem azt. Ja, és felháborítónak, továbbá diszkriminatívnak tartom azt is, hogy az állati jogokkal foglalkozó konferenciákra nem hívnak meg egyetlen medvét sem. És a színészképző egyetemeken sem taníthat mozgáskultúrát egy barnamedve! Pedig köztudott, hogy a barnamedve sose támad emberre. Legfeljebb mozgásra neveli.”


 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bela barva
2019. november 18. 20:28
Szedjék össze az összes medvét, rakják kamionokra és engedjék szabadon Brüsszel főterén.Legyen nekik is medve.
u.cserkész
2019. november 18. 18:41
"Felháborító és diszkriminatív, hogy az állati jogokkal foglalkozó konferenciákra nem hívnak meg egyetlen medvét sem." Teljesen igazad van Zsan! Milyen dolog ez? Elég lenne egy grizzly a vélemény-egyensúlyhoz. Vagy a fékek és ellensúlyok érdekében.:-)
nyugalom
2019. november 18. 16:16
Szomorú, de - már várható, mikor jönnek elő a növények jogaival! Hajrá vörös zöldek! Ne is egyetek, csak a jogok!!!
Tehetős Totó
2019. november 18. 15:30
Medvét fogott Románia...na jó! törököt fogott a medvével, hiszen felvállalta, hogy védi, óvja, szaporítja, visszavadítja a kukását, s nem adja az idegenek puskacsövének végére. Ma már nem lehet sétálni erdőn-mezőn, nem lehet haszonállatot tartani, nem lehet biztonságban közlekedni... S ez egyetlen rossz döntés következménye: igen! a momentumos pi...ák imádott Ciolos kormányáé, a volt WWF-es Stanciu Erika államtitkár kivitelezésében. S azóta is töketlenkednek, mert hát a DNA is bekavar, mint mindenbe! ezért senki nem mer felelős döntést hozni... Ti is ilyen ngok-európai ügyészség áltak bénított államot akartok magyarok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!