A nagy egyesülés széteső hologramja

2018. május 04. 11:37

Botcsinálta szülinap – ez Románia jelenkori valósága.

2018. május 04. 11:37
Páva Adorján
Krónika

„A nagy egyesülés széteső hologramja George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere szerint a „történelmi valóság” megköveteli, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot. Bár a tárcavezető azzal magyarázta az 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés százéves évfordulója alkalmából tartott megemlékezések elnyújtását, hogy bizony az 1920-as trianoni békeszerződés megkötése is jelentős pillanat az ország történetében, egyértelmű, hogy a bejelentés mögött más, »prózaibb« indítékok állnak. Hiszen a »jelen valósága« az, hogy Románia szinte semmilyen téren nincs felkészülve a »nagy egyesülés« megünneplésére. (...)

Aradon több mint egy évtizede szintén megálmodták a nagy egyesülés emlékművét, ám a kulturális minisztérium úgy gondolta, inkább saját pályázatot ír ki, felülírva a helyi kezdeményezést. A nyertes szobrászt azonban hosszú ideig nem tudta elérni az önkormányzat, majd kiderült, hogy Kínában alkot. A végtelenséget jelképező, több tíz méteres oszlop állítólag elkészült, és darabjait tán valahol Bukarest környékén tárolják, azonban még mindig dúl a politikai adok-kapok, hogy Arad melyik részén állítsák fel. Eközben Nagyváradon új híd építésével akarják meglovagolni az egyesülés övezte mámort. Csak az a bibi, hogy a tervek szerint házsorokat kell lebontani, a lakókat pedig nem hatja meg, hogy az átkelőt a centenáriumról neveznék el.

Botcsinálta szülinap – ez Románia jelenkori valósága, ami bizony százéves történelmi gyökerekkel rendelkezik, ugyanakkor megadja színvilágát a jövőképnek is. És ez 2020-ra sem fog kivirulni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2018. május 04. 13:26
Ugyan már! Nem volt idejük felkészülni szegényeknek, éppúgy, mint a hazai ellenzéknek a választásra. (Bár naptár szerintem még Romániában is van)
3M..
2018. május 04. 12:04
A hazafias érzelmű anyaországi és gúnyhatáron túli magyaroknak más eszközük nem lévén, szét kell trollkodniuk a román centenáriumi ünnepségeket. https://zoom.hu/hir/2017/12/01/a-nap-kepe-fidesz-ernyovel-vonult-a-roman-nemzeti-unnepen/ Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!