Perbe fogva

2017. november 29. 19:55

A vásárhelyi iskolaügy jól példázza, mekkora méreteket ölthet egy leszámolási kísérlet, ha kiötlői nagyon komolyan gondolják, és nyugodtan, senkitől sem zavartatva túllőhetnek a célon.

2017. november 29. 19:55
Páva Adorján
Krónika

„Az elmúlt hónapokban több száz tanuló családját rángatták bele egy olyan ügybe, amely alaposan felforgatta az életüket, pedig mindvégig, mindenki számára egyértelmű volt, hogy az iskolások és a szülők semmiben sem hibáztak, egyetlen törvény ellen sem vétettek.

Ennek ellenére korrupcióellenes ügyészek elé citálták őket, ügyvédek, jogászok, politikusok számtalan tanácsától, ígéretétől lettek hangosak mindennapjaik, miközben hosszú heteken keresztül azt sem tudták, tanévkezdéskor hová mehet a gyerek. Hogy aztán kiderüljön: a velük szemben foganatosított érthetetlen, felháborító eljárás azt a célt szolgálja, hogy elhitessék velük, a vád gyakorlatilag őket akarja képviselni, mint károsult feleket. Azaz annak a pártján kell állniuk, aki meghurcoltatásuk kiváltója, fenntartója.

A vásárhelyi iskolaügy jól példázza, mekkora méreteket ölthet egy leszámolási kísérlet, ha kiötlői nagyon komolyan gondolják, és nyugodtan, senkitől sem zavartatva túllőhetnek a célon. Természetesen alájuk játszik, alattuk feszül a félreértelmezhető, egymásnak ellentmondó törvények kibogozhatatlan hálója; a különböző intézmények, hatóságok, felügyelőségek, bizottságok, illetve a helyi, megyei és központi irányítás közti feladat- és hatáskörleosztás átláthatatlan szövevénye.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2017. november 30. 06:45
na mi van bozgorka? elélveztél? megöltétek azt a gyönyörű állatot ezért mentél újságírónak? szakadt volna anyádba a fejed
Paskai
2017. november 29. 20:43
Bár így volna. Ehelyett az a valóság, hogy a doktoriját plágiummal szerzett Marton József szekus besúgó fattya lett az igazgató (csalt, lopott ,hazudott, doktoriját Martontól kapta ajándékba), akinek a kiszabadítására a cápát is meghívták és a jónépet etetik azzal, hogy a jómadér a nemzetisége miatt szenved, holott csak bűnöző a fattyú. Ebben a bűnügyben a Stefan Somesan pedigrés olát is megfogták, nyilván nem a magyarságáért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!